Kovács Zoltán megtekintette a beporzóshow-t
Megnyílt Európa legnagyobb beporzótárlata a Magyar Természettudományi Múzeumban, a megnyitón Kovács Zoltán államtitkáron kívül részt vett Rúzsa Magdi is.
Megnyílt Európa legnagyobb beporzótárlata a Magyar Természettudományi Múzeumban, a megnyitón Kovács Zoltán államtitkáron kívül részt vett Rúzsa Magdi is.
Menczer Tamás szerint történelmi tény, hogy elvették a magyar tengerpartot. Az a gond, hogy nem is volt olyan.
A brit miniszterelnök azt mondta, nem fog táncolni.
Kétszer is lemaradt a frakciófotózásról a hódmezővásárhelyi képviselő.
Amikor megjelent a rendőrség, még akkor is nehezen mondott le a fűnyíróról, de végül sikerült elmenekülnie.
A koncert alatt érezte, hogy megindul a szülés, és már arra sem volt idő, hogy kórházba szállítsák.
Furcsa "házőrzővel" találták szembe magukat a mentősök, amikor egy beteghez riasztották őket.
Nem csak a tekerésről szól a verseny.
Nem műszak végi telepítés, és egyéb zavaró tényezők miatt működnek így.
A Türk Tanács aszálymegelőzési intézetéről szóló megállapodást lengetett be Taskentben Szijjártó Péter külügyminiszter, aki azt is elárulta, hogy egy múlt század közepén kidolgozott, de világhírű magyar technológiával szállhatunk be az üzbég atomerőmű-építésbe.
Számos kormánypárti politikus akarta megörökíteni a harmadik kétharmad első hivatalos napját.
A koreai világsztár új albummal is jelentkezett öt év után.
A most közreadott hivatalos fotókat a kislány édesanyja, Katalin hercegné készítette.
Bajuszos képpel buzdít a miniszterelnök.
A Ne sírj, anyám című dalukhoz készült klipben a zenekar tagjainak édesanyjai állnak a színpadra.
A Hortobágyi Madárkórház vett gondjaiba egy szem nélküli hódot, mely közlekedési baleset áldozata lett. A hód nem a balesetben veszítette el a szemét, már így született egy egyre gyakoribb genetikai rendellenesség miatt.
Érdemes a versbe szedett közleményt és kommenteket is elolvasni.
A magyar állami médiáig jutott a hír, hogy egy bécsi diszkontáruházban üresek voltak a polcok, aztán meglett a válasz, szó sincs arról, hogy az infláció miatt pánikvásárlásba kezdtek volna az osztrákok.
A hírhedt ereszcsatornát kormányellenes matricák borítják, de SZFE-maszk és összellenzéki kampányanyag is megtalálható rajta.
A felébredt medvéket a szakemberek visszajuttatták az erdőbe.