#okostelefon

Rosszabbul alszanak a gyerekek (is) okostelefon vagy táblagép közelében

Kevesebbet alszanak azok a gyerekek, akiknek a szobájukban okostelefon vagy táblagép van – derül ki egy hétfőn közzétett amerikai tanulmányból. A Pediatrics című orvosi szaklapban megjelent írás szerint a "kisképernyős" eszközök esetén tapasztalt alváshiány csekély mértékben felülmúlta azokat az eseteket is, amikor a gyerekek televíziókészülékkel aludtak egy szobában. Hasonló következmények figyelhetők meg felnőtteknél is.








Mélyrepülésben az Angry Birds

Leszálló ágba került az okostelefonos játékokat fejlesztő biznisz, ennek legbiztosabb jele, hogy az egyik legmenőbb játék, az Angry Birds "tulajdonosa" 130 alkalmazottját kényszerül kirúgni.


A Viber, a Tango és a WhatsApp a következő célpont Iránban

Iránban őrizetbe vettek tizenegy embert, mert okostelefonjaikról az iszlám köztársaságot alapító Khomeini ajatollahot sértő üzeneteket küldözgettek. Az ország déli részén található Siráz tartományban jelentek meg a hatóságok emberei. Azt nem tudni, mi volt a konkrét sértés.





Ez az okostelefon mindent kibír

Nem tartozik a legismertebb nevek közé a Kyocera, mármint ami az okostelefon-piacot illeti. Most viszont egy valóban strapabíró készülékkel szeretné felhívni magára a figyelmet.




Zuhan az okostelefonok ára

Már pusztán az a tény is lenyomja az árakat, hogy az olcsó okostelefonok és laptopok is rendelkeznek szinte minden funkcióval, amivel a drágábbak.


Honor 6 - mobil 8 maggal 80 ezerért?

Úgy néz ki, mintha az Apple összefeküdt volna egy éjjszakára a Sonyval; szép, és sokat ígérően erős. Egyelőre azonban csak odahaza, Kínában teszik ki a boltok az ablakba, itthonról csak kínai webshopokból lehet hozzájutni.