#okostelefon


Tegye már el a telefont, amikor a gyerekével van!

Egy tanulmány szerint azok a szülők, akik unos-untalan a telefonjukat nyomogatják, amikor a gyerekükkel vannak, sokkal kevésbé jönnek ki velük. Erről nem a gyerek tehet, hiszen a szülő azt érezteti vele, hogy ő kevésbé fontos, mint a mobilja.



Ön is okostelefonnal bankol? Most pár napig ne tegye

Már dolgoznak a javításán annak a súlyos biztonsági hibának, amelyet 10 év után fedeztek fel a HTTPS-protokoll működésében. Az okostelefonok nagy része érintett, Android és iOS egyaránt. Az Apple a jövő hétre ígérte a hiba elhárítását.


Okostelefonja van? Van egy tippünk, mi az első dolga reggel

A felnőtt magyar internetezők 62 százaléka használ okostelefont, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki az eNet és a Telekom januári felméréséből. A felhasználók közel fele éjjel is maga mellett tartja a készüléket, 26 százalékuknak pedig reggel az az első dolga, hogy ránéz a telefonjára.







Szórakoztató újítást jelentett be a Ryanair

A Ryanair által sugárzott filmeket az utasok nyártól saját tabletjükön és mobiljukon nézhetik. Az általában minden fedélzeti szolgáltatásért plusz pénzt szedő légitársaság tájékoztatása szerint lehet, hogy ingyenesek lesznek a filmek.


Rosszabbul alszanak a gyerekek (is) okostelefon vagy táblagép közelében

Kevesebbet alszanak azok a gyerekek, akiknek a szobájukban okostelefon vagy táblagép van – derül ki egy hétfőn közzétett amerikai tanulmányból. A Pediatrics című orvosi szaklapban megjelent írás szerint a "kisképernyős" eszközök esetén tapasztalt alváshiány csekély mértékben felülmúlta azokat az eseteket is, amikor a gyerekek televíziókészülékkel aludtak egy szobában. Hasonló következmények figyelhetők meg felnőtteknél is.








Mélyrepülésben az Angry Birds

Leszálló ágba került az okostelefonos játékokat fejlesztő biznisz, ennek legbiztosabb jele, hogy az egyik legmenőbb játék, az Angry Birds "tulajdonosa" 130 alkalmazottját kényszerül kirúgni.


A Viber, a Tango és a WhatsApp a következő célpont Iránban

Iránban őrizetbe vettek tizenegy embert, mert okostelefonjaikról az iszlám köztársaságot alapító Khomeini ajatollahot sértő üzeneteket küldözgettek. Az ország déli részén található Siráz tartományban jelentek meg a hatóságok emberei. Azt nem tudni, mi volt a konkrét sértés.