Ez az okosóra kiválthatja az okostelefonokat
Egy kevéssé ismert nevű kanadai cég okosórája annyi különlegességet kínál, hogy azt a menő okostelefonok is megirigyelhetik.
Egy kevéssé ismert nevű kanadai cég okosórája annyi különlegességet kínál, hogy azt a menő okostelefonok is megirigyelhetik.
hvg.hu
Ingyenesen elérhető, okostelefonokra készített vészhelyzeti információs alkalmazást indított a katasztrófavédelem, így ezentúl bárki azonnal értesülhet mindenféle, a lakóhelye környékét érintő időjárási anomáliáról, veszélyhelyzetről.
HavariaPress
Egy kínai zsebtolvaj kézírással „papírra mentette” egy lopott okostelefon terjedelmes címlistáját, majd a 11 oldalas másolatot postán elküldte a tulajdonosnak – adta hírül hétfőn a kínai média.
MTI
Ha rengeteg memóriára van szüksége okostelefonján, van egy jó és egy rossz hírünk: már létezik 128 GB-os készülék, de csak Kínában.
hvg.hu
A kávé és az alkohol mellett lassan már az okostelefonoknak, illetve a rajtuk lévő appoknak is komoly szerep jut egyfajta függőség kialakításában.
hvg.hu
Az, hogy a Samsung és az Apple dominanciája jellemzi az okostelefon-piacot, köztudott. A harmadik helyezett kiléte viszont meglepő.
hvg.hu
Bemutatták Szöulban az LG Electronics új, ívelt formájú okostelefonját, a G Flexet. Íme a fotók.
hvg.hu
Telenfonja fogta fel a hasára leadott halálos lövést, az amerikai férfi így csak kisebb sérüléseket szenvedett.
hvg.hu
Az okostelefonokat és tableteket használók számára biztosan feltűnt, hogy vannak olyan tartalom típusok, amelyeket többségében vagy kizárólag a mobil eszközökön fogyasztanak. Az Egyesült Államokban ezekről az arányokról kutatás is készült, és valószínűleg Európában is hasonlóan alakulnak a trendek.
hvg.hu
Az egyértelmű, hogy a fiatalok többet és több mindenre használják mobiltelefonjaikat, mint például a nyugdíjas korosztály, de a különböző generációk között vajon milyen különbségek vannak pontosan? Ez az infografika megmutatja.
hvg.hu
A Nokia volt vezérigazgatója, Jorma Ollila elismerte, hogy többször is hibázott a cég vezetőjeként. Ollila alatt a finn cég vált a világ egyik legnagyobb mobiltelefon gyártójává, de a volt vezérigazgató szerint nem látták előre hogyan fognak megváltozni a fogyasztók igényei, és lemaradtak a szoftverek fejlesztésében.
MTI
Egy kutatás szerint az amerikaiak összesen naponta hatmilliárd szöveges üzenetet váltanak az okostelefonjaikon keresztül. Ezen felül szinte mindenki az ilyen eszközein keresztül naponta többször is ránéz a Facebookra, illetve olvassa a híreket. De miért ne keresne a mobilján állást is?
hvg.hu
Ugrásszerűen megnőtt az elmúlt években az intelligens mobil eszközök száma, de ezzel párhuzamosan többszörösére bővült az ezeket támadó fenyegetések mennyisége is – írja a Világgazdaság.
hvg.hu
Kattintunk és posztolunk. Akkor is, ha történik valami, és akkor is, ha nem. Fotózunk, ha ünnepelünk, ha megvettük a legújabb ruhánkat, ha találkozunk a barátainkkal (akiket minden nap látunk), vagy ha csókot dobunk a tükörképünknek. Lefotózzuk a naplementét, a vacsoránkat, a koncertet és a színházi előadást. Egyre több felhívás, videó kering már a neten, amely arra próbál figyelmeztetni bennünket, hogy ne csak megörökítsük, de éljük is meg a pillanatot. De mi azért fotózunk...
Iliás Katalin (szerkesztő)
Kilencmillió új iPhone-t adott el az Apple három nap alatt. Az iPhone 5s és 5c modellek szeptember 20-án jelentek meg.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Véget érhet Izraelben az ultraortodoxok okostelefonokkal szembeni bojkottja, miután meghatároztak egy számukra is elfogadható kóser készüléket – írta az izraeli Háárec című napilap hétfőn.
MTI
Elindult Magyarország első, kizárólag okostelefonon nézhető vígjátéksorozata, amelynek cselekményét a nézők is befolyásolhatják készülékeik segítségével. Így pedig egy bimbódzó szerelem is gyorsan tragikus véget érhet.
hvg.hu
Több a súlyos fertőzést okozó baktérium az okostelefonokon, a táblagépeken és a számítógépek billentyűzetén, mint az irodai vécék ülőkéjén - derült ki egy brit fogyasztóvédelmi kutatásból.
MTI
Az emberi szívverés felválthatja az okostelefonok, a táblagépek, a személygépkocsik megnyitásához használatos hagyományos jelszavakat a közeljövőben annak az eszköznek a segítségével, amelyet kanadai kutatók fejlesztenek ki.
MTI
Ipari titok eladásának szándékával gyanúsítják a tajvani HTC okostelfon-gyártó három vezető munkatársát, illetve mérnökét, akik állítólag szárazföldi kínai konkurenseknek akartak műszaki, technológiai információkat tovább adni - jelentette a tajvani média a hétvégén.
MTI