Gates: Rávenni lesz a legnehezebb az embereket a Covid-19 elleni oltásra
A Microsoft alapítójának és feleségének pontos terve van arra, hogyan kellene beoltatni a világot.
A Microsoft alapítójának és feleségének pontos terve van arra, hogyan kellene beoltatni a világot.
Megint nyilatkozott az amerikai járványügy egyik legfontosabb alakja, Anthony Fauci. Az immunológus szerint biztosan lesz vakcina a koronavírus ellen, és nem is kell rá sokat várni.
Merkely Béla szerint továbbra is ajánlott a maszkviselés, és kiemelten kell figyelni a magyar szuperfertőzöttekre.
Több mint hatvanféle koronavírus elleni vakcinán dolgoznak jelenleg világszerte a gyógyszerfejlesztő laboratóriumok. Az oltást úgy fejlesztik, hogy mindenkinek jó legyen, de – épp a legnagyobb veszélyben lévő – betegek és az idősek esetében előfordulhat, hogy kevésbé lesz hatásos. Ez a jelenleg alkalmazott más betegségek elleni oltások esetében sincs másként, de vannak trükkök, amivel az ő esetükben is lehet javítani a védettségen.
A kontinens nagy részén viszont marad a száraz idő.
Az évente együttesen több millió ember halálát okozó influenza és a pneumococcus baktérium ellen egyszerre hatékony védőoltást fejlesztettek ki az ausztráliai Adelaide-i Egyetem kutatói.
Az amerikai republikánusok több mint 40 százaléka úgy gondolja, hogy Bill Gates a koronavírus elleni vakcinával mikrocsipeket akar bejuttatni az emberekbe.
A szerb teniszezőnek komoly dilemmát jelent, ha a versenyeken csak beoltva vehetnek majd részt a sportolók. Most azt mérlegeli, hogy ez mennyire lehet hatással a teniszkarrierjére.
Több mint hatvan SARS-CoV-2 ellenes vakcinajelöltön dolgoznak jelenleg világszerte a gyógyszerfejlesztő laboratóriumok. Az oltást úgy fejlesztik, hogy mindenkinek jó legyen, de lehetnek majd olyanok, akiknél kevésbé lesz hatásos. Félni azonban nekik sem kell, csak ki kell húzni még legalább egy évig.
Leállítják a HVTN 702 oltás klinikai próbáit.
Komoly gondot okoz Európában az oltásellenesség, de Európa szegényebb területein, így Magyarországon is a szegény helyeken élők rossz orvosi ellátottsága és a zsebből fizetett kiadások magas aránya is sok bajt okoz – derül ki az Európai Bizottság egészségügyi felméréséből.
Többen külföldön fertőződtek meg, 14-en Horvátországban kapták el a vírust, tíz esetben nem tudni az eredetét.
Az idei első félévben globálisan több megbetegedést regisztráltak, mint bármikor az elmúlt tizenhárom év hasonló időszakában.
Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják be a gyermekeknek – mondta az országos tiszti főorvos szerdán az MTI-nek.
A másik vakcina viszont folyamatosan elérhető.
Gépi algoritmus segítségével fogja szűrni azokat a kulcsszavakat az Instagram, melyeket hamis információk terjesztése miatt publikáltak készítőik.
Nem csoda hát, ha egyre több a beteg. A legtöbb beoltatlan gyerek az Egyesült Államokban él.
13-16 hónapos korban fogják beadni a gyerekeknek.
Ígéretes kezelés azoknak, akik mindig is vágytak macskára, de allergiásak rá.