Elkezdik embereken tesztelni az ebola elleni szérumot
Húsz egészséges emberen kezdenek tesztelni a jövő héten egy ebola elleni oltóanyagot az Egyesült Államokban.
Húsz egészséges emberen kezdenek tesztelni a jövő héten egy ebola elleni oltóanyagot az Egyesült Államokban.
Magyarország a világ oltóanyaggyártásának élvonalába került a GlaxoSmithKline-nal való együttműködésével – ezt mondta Szijjártó Péter pénteken a kormány és a gyógyszeripari cég közötti stratégiai együttműködési megállapodás aláírásakor Gödöllőn. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a társaság vakcinagyártó telephelyén arról beszélt, hogy a világ egyik vezető gyógyszeripar vállalata, a GSK magyarországi tevékenységével jelentősen erősíti a gazdaságot.
A humán papillomavírus (HPV) elleni új, kísérleti vakcina a méhnyakrák ellen 70 százalékos, a genitális daganatok ellen pedig 90 százalékos védelmet nyújt a szert kifejlesztő osztrák kutatók szerint.
Kísérleti egereken hatásosnak bizonyult az az oltóanyag, amelyet sanghaji kutatók fejlesztettek ki a madárinfluenza H7N9-es altípusa ellen – adta hírül pénteken a Sanghaj Televízió. A riport szerint a vakcinát a sanghaji közegészségügyi központ fertőző betegségek osztályának kutatócsoportja fejlesztette ki.
Igény szerint, a felhasználás helyszínén és bonyolult eszközök nélkül elkészíthető oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak amerikai kutatók. A nanorészecskék felhasználásával készülő új típusú vakcinát egereken már sikeresen tesztelték.
Szamárköhögés elleni, orrspray-ben beadható vakcinát teszteltek francia kutatók, sikerrel. Egyetlen adag elég lehet ahhoz, hogy a hat hónaposnál fiatalabb babákat megóvják a betegségtől – derült ki egy kutatásból.
Agytumor elleni vakcinát tesztelnek egy 62 éves férfin Londonban. Európában ő az első beteg, aki megkapta a személyre szabott oltóanyagot.
Hiánycikk Európában a sárgaláz elleni oltóanyag, és ez Magyarországot is érinti – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön. Magyarországon ez a betegség nem fordul elő. Gondot az okoz, hogy most kezdődik az afrikai, dél-amerikai utazások szezonja, és az Országos Epidemiológiai Központ Oltóközpontjában ebben az időszakban hetente 30-40 ember jelentkezik sárgaláz elleni védőoltásra.
A hét második felére minden kistérség háziorvosi rendelőibe kiszállították a rizikócsoportba tartozók számára ingyenes influenza elleni oltóanyagot – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
Megszüntették az oltóanyag-beszerzés ügyében ismeretlen tettes ellen, még 2010-ben indított nyomozást – írta a Világgazdaság. A nyomozást azért indították, mert az Omninvest nevű cég 2006-ban kétmilliárd forintos állami támogatást kapott vakcinafejlesztésre.
Rendőrökre és egészségügyi dolgozókra támadtak hétfőn pokolgéppel Pakisztánban, legalább hat ember meghalt, 12 megsebesült - közölte a rendőrség és a helyi sajtó.
A Melinda és Bill Gates Alapítvány 1,8 milliárd dollárt adományoz a gyermekbénulás elleni harc támogatására.
Beszáll az állam az influenza elleni oltóanyaggyártásba. A szorult pénzügyi helyzetben lévő Omninvest segítségére siető kormányzat gyökeres fordulatot hajt végre: korábban még vizsgálatot indított a cég ellen, és kifogásolta az offshore hátterét. Ma pedig az állam menti meg, a nyugatinál olcsóbb oltóanyagok megtartása reményében.
Elkészültek az állami szerepvállalást megalapozó anyagok az oltás és a járványügyi biztonság hosszú távú biztosítása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI érdeklődésére.
Közös céget alapít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a jelenlegi influenzavakcina-gyártó Omninvest - írja a Népszabadság pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Az olasz egészségügyi hatóságok feloldották szombaton azt a tilalmat, amelyet a Novartis gyógyszergyár bizonyos influenza elleni oltóanyagainak forgalmazására és exportjára rendeltek el korábban.
A Swissmedic svájci gyógyszerügynökség csütörtökön azonnali hatállyal betiltotta a Novartis svájci gyógyszergyártó cég néhány influenzaellenes oltóanyagának további forgalmazását az ország területén, miután ugyanezt tették az olasz, az osztrák és a német hatóságok is.
Továbbra is nyomoznak az influenza-oltóanyagok vitatott beszerzése ügyében. Közben az Omnivest 2019-ig szóló szerződést kötött az állami oltóanyag-megrendelésekre - adta hírül a Világgazdaság.
Szlovákiában azonnal ki kell vonni a forgalomból az Infanrix Hexa nevű gyermek oltóanyagot, mert bizonyos gyártási tételekben mikrobiológiai szennyeződés lehet. Magyarországra nem szállítottak a szennyezett oltóanyagból, az itthon forgalomba került Infanrix Hexa biztonságos – tudta meg a hvg.hu a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézetétől.
Kubai kutatók befejezték egy prosztatarák elleni vakcina klinikai tesztjének második fázisát. Ranfis Rodriguez urológus azt mondta, hogy a két kórházban kezelt 56 páciens állapota figyelemreméltóan javult.