WHO: Jövő nyárra lehet széles körben elérhető a koronavírus elleni oltóanyag
Az Egészségügyi Világszervezet vezető kutatóorvosa szerint a most tesztelt vakcinák közül legalább egy hatékony lesz.
Az Egészségügyi Világszervezet vezető kutatóorvosa szerint a most tesztelt vakcinák közül legalább egy hatékony lesz.
Ugyanaz a csapat állhat az újabb kibermerénylet mögött, amelyik az amerikai elnökválasztást is befolyásolhatta.
Hogy felgyorsítsák a kutatásokat.
Szerinte az év végére lehet oltóayag.
Elég látványosan tette a dolgát a védelmi rendszer.
Megint nyilatkozott az amerikai járványügy egyik legfontosabb alakja, Anthony Fauci. Az immunológus szerint biztosan lesz vakcina a koronavírus ellen, és nem is kell rá sokat várni.
Az oltóanyaggal kapcsolatos kísérletek miatt lazítanának a szabályozásokon.
Fél éves kiképzés és bruttó 161 ezer forint illetmény vár azokra, akik jelentkeznek most speciális önkéntes tartalékos szolgálatra. Ígéretesek az oltóanyag-kísérletek és változnak a beutazásokkal kapcsolatos feltételek is. Ez hangzott el az Operatív törzs szombati tájékoztatóján.
A Moderna biotechnológiai cég hétfői közlése szerint biztató eredménnyel zárult a koronavírus elleni vakcinájuk klinikai, vagyis embereken végzett tesztje.
A brit kormány meg van győződve arról, hogy ez az oltás lesz a legjobb eszköz a betegség leküzdésére.
Ez a harmadik olyan vakcina, amelyik a klinikai vizsgálatok szakaszába léphetett. Az amerikai gyártmányú oltóanyagot 40 önkéntesnek adják be.
Az amerikai elnök szerint rövidesen egy vírusellenes szer klinikai tesztjébe fognak, amely alkalmas lehet a koronavírus kezelésére.
Az első beteg hétfőn kapja meg a kísérleti vakcinát.
A koronavírus ellen készített oltóanyagot egy amerikai gyógyszergyártó cég. 20-25 önkéntes vállalta, hogy kipróbálja, ér-e valamit.
A koronavírus mellett a pánik és a diszkrimináció is terjed a világban, miközben a tudósok versenyt futnak azért, hogy mielőbb megtalálják a kór elleni oltóanyagot.
Internetes csalók mostanra kitalálták, hogyan húzzanak hasznot a világban gyorsan terjedő Vuhan-vírusból. A kórokozó ellen (most még) nincs védőoltás.
Hollandiában fejleszthetik ki a koronavírus elleni vakcinát.
Az első páciens hétfőn kapta meg a kísérleti vakcinát.
Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából - közölte az egészségügyi államtitkár.
A patikákba a jövő héten érkezik meg az oltóanyag.