Nagy újítást kapott az androidos böngésző
Egy komplett tudományos publikációt is össze tud foglalni egy képernyőnyi területen az Opera mesterséges intelligenciája, az Aria, mely már az androidos változatban is elérhető.
Egy komplett tudományos publikációt is össze tud foglalni egy képernyőnyi területen az Opera mesterséges intelligenciája, az Aria, mely már az androidos változatban is elérhető.
Az Operaház dolgozóinak egy része tovább sztrájkol: nem építettek új díszletet, a zenekar sem lépett színpadra.
A nagy botrányt kavart büfét is a nézők figyelmébe ajánlotta.
Negyvennyolc percen keresztül zenekar nélkül ment az előadás. A főigazgató a rendkívüli körülményre tekintettel minden nézőt meghívott egy pezsgőre a szünetben.
Az operaházi büfébotrányhoz hozzászólt a Kossuth-díjas énekes, az érintett előadás szoprán szólistája.
Több nemzetközileg is jól ismert énekes adja elő az olasz operaszerző Manon Lescaut című művét.
Halász Péter amellett, hogy a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein első karmestere, az idei évadtól első vendégkarmester a budapesti Operaházban, és a Zeneakadémián is elkezdett tanítani. Itthoni munkái mellett arról is beszélgettünk vele, hogy milyen hatása volt a #metoo-mozgalomnak a komolyzenei világra, és miért gondolja, hogy van jövője az opera műfajának.
Berlioz monstre művét, a Trójaiakat régi rajongója, John Nelson vezényletével vették fel.
Nem szokványos módon népszerűsíti böngészőjét az Opera, ugyanis egy kiválasztott – másodmagával – egy különleges helyen tölthet el egy hetet, nem kis pénzjutalomért cserébe.
A mesterséges intelligenciára, valamint – ami még fontosabb – saját webmotorra fog épülni az Opera hamarosan érkező, új, iOS-es böngészője.
Édouard Lalo operáját, az Ys királyát a nagyvilág már több mint száz éve ismeri.
Beczala ezúttal nem opera- és operettslágereket ad elő, hanem csupa különlegességet.
Teodor Currentzis november 17-én a romantikus repertoár két rendíthetetlen alappillérét tűzi műsorára.
A Josef Myslivecek életéről készített film zenei anyaga jelent most meg lemezen.
Ókovács Szilveszter posztolt képet a nem mindennapi vendégről.
Milánó, Párizs, Valencia és Amszterdam már láthatta és hallhatta, de Budapestnek egészen mostanáig várnia kellett Kurtág György A játszma vége című operájára. Öt évvel a világpremier után rendezik meg a darab hazai ősbemutatóját.
Olasz operaslágerek és a Holdária: díszlet, jelmez és szerep nélkül, pusztán zongorakísérettel áll az Opera színpadára Kristine Opolais.
A karmester elmondta, sosem tanított még iskolában, de szerinte a rendezés úgyis nagyon hasonlít a tanításra.
Kellemetlen dolgok az előzmények között? Az Opera GX gamer böngésző két hét után töröl mindent, hogy olyan kedves oldalakkal töltse fel a meglátogatott oldalak listáját, mint hogy hogyan kell madárházat építeni.