Orbán Gáspár: Nagyban tartottam a törvényt, hogy csak házasság után lesz szex, és hogy ez mennyire szent
A kormányfő fia, a Felház nevű keresztény mozgalom egyik alapítója, Orbán Gáspár tartott előadást Tusnádfürdőn.
A kormányfő fia, a Felház nevű keresztény mozgalom egyik alapítója, Orbán Gáspár tartott előadást Tusnádfürdőn.
hvg.hu
A Független Hírügynökségnek interjút adó Gábor György szerint teljesen hiteltelenné teszi a miniszterelnök fia által hirdetett igét, hogy egy vallási vezető, márpedig Orbán Gáspár szerinte annak tekinthető, iszlamista diktátor ünnepén tetszeleg.
hvg.hu
A budapesti egyetemisták által szervezett és nagyrészt őket is tömörítő felekezetközi vallási mozgalom, a Felház – aminek Orbán Gáspár az egyik vezetője – egyre több vidéki városban jelenik meg.
HVG
Szentpéterváron játszik egymás ellen Franciaország és Belgium, a lelátón ott lehet Orbán Viktor és fia, Gáspár is.
T. R.
Törökország elnökét hétfőn iktatták be, Orbán Viktor az első sorból, Gáspár fia a másodikból nézte mindezt végig.
hvg.hu
A Felház három vezetőjéből kettő – Orbán Gáspár mellett Ember Illés – interjút adott a Business Class Magazinnak, amiben arról beszéltek, mit jelenthet a hipszter, milyen a viszonyuk a Hit Gyülekezetével és mennyibe kerülnek rendezvényeik.
Tóth Richárd
Első alkalommal tartottak öregdiák-találkozót a Puskás Ferenc Akadémián. Ott volt Orbán Viktor és fia, Gáspár is.
hvg.hu
Orbán Viktor szerint a Hungary Helpsen keresztül Magyarország „rengeteg pénzt, embert és eszközt” juttatott már a menekültválságban érintett, segítségre szoruló területekre. Most utazó nagykövetet keres a kormány, aki idehaza és külföldön kommunikálhatná a program sikereit. Vannak tippjeink, kik lennének alkalmasak a feladatra.
hvg.hu
A miniszterelnök a fiával és egyik lányával, valamint egy ismeretlen, horvátul beszélő férfival érkezett az étterembe.
hvg.hu
A 25 éves fiával, Gáspárral, és második lányával, a 23 éves Sárával bandukol hazafelé Orbán Viktor a vizes vébé megnyitójáról a hétvégén közzétett fotókon.
hvg.hu
Orbán Gáspár a Facebookon jelezte, hogy ott lesz az augusztusi avatáson.
hvg.hu
Orbán Gáspár a Bibó István Szakkollégium tagja, ők az elsők között álltak ki a CEU mellett is.
hvg.hu
Gombamód szaporodnak az olyan vallási mozgalmak, mint a Felház. Utóbbit pikánssá az egyik alapító személye – Orbán Gáspár, a kormányfő fia – teszi.
"Iszonyú csalódás" a Fidesz kommunikációs igazgatójának, hogy Borókai Gábor is belépett "a legelvetemültebb liberális újságírók" klubjába. Kocsis Mátét az akasztotta ki, hogy a Heti Válasz címlapján szerepeltette a miniszterelnök fiát. Borókai szerint Kocsis szövegértésével van baj. A lap a kirohanás hatására neten elérhetővé tette a szóban forgó cikket.
hvg.hu
Lázár János szerint egy szó sem igaz abból, hogy a TEK hozta volna haza Orbán Gáspárt egy afrikai misszióból, Ugandából.
hvg.hu
Nem tudni pontosan, hogy milyen pénzből működik az Orbán Gáspár által futtatott, fiataloknak szóló igehirdetés, de egy elesettek megsegítésével foglalkozó alapítvány nyitóoldalon szerepelteti a számlaszámukat. Felházból pedig legalább három van, így ember legyen a talpán, aki elsőre látja, kinek akar hinni.
Bihari Ádám
"Isten azt akarja, hogy ez az ország az övé legyen" – mondja Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia azon a toborzó videón, amely egy Felház nevű ifjúsági keresztény rendezvénysorozat jövő heti alkalmára szólítja a hívő és "hitetlen" fiatalokat.
hvg.hu
Nárcisz kutya nem Felcsúton Orbánéknál, hanem Alcsútdobozon él, azon a birtokon, amelyet Mészáros Lőrinc bérel évek óta Orbán Győzőtől. A félszemű kuvaszt lefotózták.
hvg.hu
A Miniszterelnökség nem segített a kuvasz történetének tisztázásában, de előkerült az állatorvos, aki elmondta, hogy hat évvel ezelőtt a miniszterelnök fia vitte be hozzá a súlyosan bántalmazott ebet.
hvg.hu
A BL-döntő összes nézőjét szemügyre vehetjük egy 360 fokos óriásfényképen, amelyet a szponzor Unicredit rakott ki az oldalára.
hvg.hu