Bezár a Felház, de legjobb rész még hátra van -írják Orbán Gáspárék

„Nagy örömmel és szívünkben hálával tudatjuk, hogy a Felház küldetése a végéhez közeledik és a feladatára kapott idejét betölti. Ezzel jelenlegi működésünket befejezzük, a három alapító közvetlen vezetésével és az önkéntes csapattal végzett központi szervezés véget ér és ilyen keretek között nem szervezünk több Felház alkalmat” – szól a Felház közleménye.

  • hvg.hu hvg.hu
Bezár a Felház, de legjobb rész még hátra van -írják Orbán Gáspárék

Mint írják, ősszel lesz az utolsó szemeszeter, márciusában megtartják a záróalkalmat.

Mint írják, a Felházzal egy mozgalom indult el, aminek kezdetét a három és fél évig tartó Felház alkalmak jelentik. A Felház alkalmak befejezése ennek a kezdetnek a vége és egyben a mozgalom következő szakaszának elindulása.

„Nagyon hálásak vagyunk Jézus Krisztusnak mindazért, amit az elmúlt három évben a Felházon keresztül elvégzett. Hisszük, hogy Isten átformálja Magyarországot és Európát és megtiszteltetés számunkra, hogy részesei lehetünk ennek a munkának. Örömmel és izgatottan tekintünk a jövőbe, hiszen ez csak a kezdet volt, a legjobb rész még hátra van!” – zárul az Ember Illés, Orbán Gáspár, Prekopa Donát és a Felház csapata által szignózott közlemény.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.