A huszonéves fiatalember anyja katolikus, apja református. A vallás a családban – főként az apa számára – inkább csak tradíciót jelentett. Nagyobb gyermekeiket még az „átkosban” nem is a történelmi egyházak valamelyikében, hanem – egyfajta politikai lázadásként is – az állampárt által üldözött metodista gyülekezet lelkészével kereszteltették meg. A lányok később – anyjuk vallását követve – katolikus templomba jártak. A fiú több-kevesebb rendszerességgel református istentiszteleteket látogatott. Bár – ahogy utóbb fogalmazott – akkor is „a törvény alatt élt”, igyekezett jó református lenni, a személyes hitre csak akkor talált rá, amikor egy sportbaleset miatt az addig ígéretesen formálódó focistakarrierje derékba tört. Életének ebben az időszakában olyan közösségre lelt – jelesül egy segélyszervezet önkénteseként Afrikában –, amely segített az életét az alapjaitól újragondolni. E körben élte át azt a megtérésélményt, amely – mint azóta több helyütt megfogalmazta – „tűzként járta át a lelkét”, arra sarkallva, hogy az átélt személyes hit élményét másoknak is átadja.

Orbán Gáspár fenti megtéréstörténete akár tipikusnak is mondható. Nem is ütötte volna meg a média ingerküszöbét, ha főszereplője nem a magyar miniszterelnök fia lenne. Többen – publicisták, közösségi oldalak kommentelői – épp emiatt gyorsan kétségbe is vonták annak hitelességét, illetve megpróbálták belpolitikai dimenzióba, apa-fiú kontextusba helyezni a történteket. Utóbbiból első ránézésre annyi kétségkívül megáll, hogy személyes ismertségét az ifjabbik Orbán maga is az „ügy” szolgálatába állította. Az interneten több olyan felvétel kering, amelyen például a barátaival közösen alapított gyülekezet, a Felház a budapesti Körcsarnokban – időközben már le is zajlott – dicsőítő rendezvényre invitál. Egy másik felvételen fiatalos lendülettel, az amerikai prédikátorok stílusára emlékeztetve, kötetlen stílusban beszél a megtéréséről. Majd az égre emelt kézzel „Magasztallak, atyám!” szavakkal imádkozik.

Könnyen keletkezhet az a látszat, hogy Orbán Gáspár olyan kisebb gyülekezet, mozgalom tagja lett, amelyhez hasonlóknak korábban még a léte is szálka volt a Fidesz–KDNP kormánykoalíció szemében. Az előző ciklusban a kormánypárt tucatnyi ehhez hasonló karizmatikus-pünkösdista közösségtől vonta meg az egyházi státust. Az Orbán fiú innen nézve akár lázadónak is tűnhet, ám az ő és a barátai által alapított gyülekezet, a Felház azt is hangoztatja: nem céljuk új egyház létrehozása. Olyan felekezetközi mozgalomként határozzák meg magukat, ahol katolikus, református és más keresztény felekezetek – főként egyetemista – fiataljai együtt imádkozhatnak, énekelhetnek, dicsőíthetik az Urat, „kiesdekelve” Magyarország lelki ébredését. A Felház elnevezés maga is a várakozásra, egészen pontosan arra az emeleti szobára utal, amelyben a hagyomány szerint Jézus és tanítványai az utolsó vacsorát elköltötték, majd a feltámadás után összegyűltek imádkozni, így készülve arra, hogy a Mester elküldje a világba maga helyett a Szentlelket (ez utóbbit ünneplik a keresztények pünkösdkor).

A pünkösdizmus gyülekezetei, szektái, mozgalmai és egyházai a kereszténység legdinamikusabban fejlődő ágát jelentik. Itt köt ki a legtöbb megtérő. Az is, aki beleszületett valamelyik egyházba, és az is, aki felcseperedve találkozik a hit személyes megélésének katartikus élményével – mondja Kamarás István vallásszociológus. Hozzátéve: az Orbán fiú esete „az ügy átpolitizáltsága miatt nem könnyen kibogozható gubanc”. Szerinte a Felház jövőjének alakulásában „döntő lehet, mennyire képes a gyülekezet – az ifjabb Orbán vezető szerepe ellenére is – megőrizni az autonómiáját, elhatárolni magát a hazai kormánypárti álkereszténységtől”.

A Felház azon mozgalmak sorába illeszkedik, amelyek – szándékoltan legalábbis – nem akarnak konkurenciát állítani a nagy, intézményesült, történelmi egyházaknak. Inkább csak egyfajta megújulást próbálnak belőlük kikényszeríteni. A katolikus egyház égisze alatt is működnek ilyen mozgalmak Magyarországon: például a karizmatikus megújulás vagy a tradicionális vonalat képviselő neokatekumenátus mozgalom. Feltűnő volt ugyanakkor az a vehemencia, ahogy az egyházként elismert, jó két évtizede az intézményesülés útjára lépett Hit Gyülekezete körében reagáltak a dinamikus fellépésű újoncra. Internetes fórumokon „hipszteregyház” és „vallási tesz-vesz város” jelzőkkel illették Orbán Gáspárék kezdeményezését.

Az Orbán fiú maga is hangsúlyozza: ő nem teológus, csupán bizonyságot akar tenni a „személyes Isten” megtapasztalásáról. Amelyről egyébként semmi biztosat nem lehet tudni. Ahogy Erich Fromm alapján a szakirodalom is gyakran emlegeti: a megtérés-, illetve istenélményekben mindig van egy X tényező. Az X itt azt jelenti, hogy sem mások, de még az érintett maga sem lehet teljesen tudatában annak, pontosan mi is az, amit átélt, aminek a részese lett. „A titokélmény feldolgozása, az, hogy az illető milyen módon képes magának és másoknak értelmezni azt, ami vele történt, nagymértékben kultúra- és valláskultúra-függő” – mondja Máté-Tóth András professzor, valláskutató, aki Szegeden egyetemi kurzust is tart a megtérésnek nevezett jelenségről.

„Látszólag racionális, ugyanakkor rendkívül individuális társadalomban élünk; szomjazzuk az élményeket, amelyeket leginkább egy közösségben tudunk megélni” – fogalmaz Máté-Tóth, aki szerint e tekintetben nem sok különbség van a koncertélményt kereső, a közös sportolásra vágyó vagy másfajta összetartozás-élményre vadászó fiatalok között. Merthogy – teszi hozzá a kutató – itt jellemzően húszas–harmincas éveikben járó fiatalokról van szó. Olyanokról, akik otthon vagy az iskolában, netán már a munka világában folyamatosan olyan frusztráló üzenetekkel szembesülnek, hogy „Szedd össze magad!”; „Illeszkedj be!”; „Szerezz papírokat!”. Számukra önmagában már az is támasz, pozitív élmény, ha átélhetik, hogy nemcsak emberi, de egyenesen isteni segítségre is számíthatnak. „Ha valakit az életének ebben az önazonosság-kereső szakaszában, vagy valamilyen trauma idején ér a nagy találkozás élménye, és mindez olyan vallási közösségben történik, amelynek megvannak a technológiái az élmény kiváltására, fenntartására, ápolására, akkor az jó eséllyel sorsfordító, de legalábbis meghatározó lesz az illető életében” – mondja a kutató.

A második születés – ahogy a szakirodalom a megtérésről beszél – azt is jelenti, hogy az élmény részese átéli azt a biztonságot, amit az első, a biológiai születés után nem kapott meg, vagy időközben elveszített. Az, hogy ez az újraszületés zömmel nem a hagyományos egyházi keretek között történik, Máté-Tóth szerint leginkább azzal magyarázható, hogy a nagyra nőtt vallási közösségek – épp a méretük okán – sem a kiforrott tanításuk, sem az intézményesült szerkezetük miatt nem képesek rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott világhoz. Szemben a  „pünkösdi ébredés” közösségeivel, amelyek a maguk sajátos eszközeivel – gitáros zene, az igehirdetés stílusa –, oldott, baráti légkörükkel képesek mindazok megszólítására, akik a kutatók tapasztalatai szerint legtöbbször eleve nyitottak, kondicionáltak valami nagy revelációs erővel bíró sorsfordító élmény megtapasztalására.