Orbán videóban jelentette be, mit sikerült "kitárgyalnia" Brüsszelben
Azt állítja a miniszterelnök, hogy garanciát kapott rá, Magyarország pénze nem kerül Ukrajnába.
Azt állítja a miniszterelnök, hogy garanciát kapott rá, Magyarország pénze nem kerül Ukrajnába.
hvg.hu
Már Orbán Viktor és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök közötti tárgyaláson is terítékre került annak az olasz nőnek az ügye, akit azzal vádolnak, hogy társaival tavaly februárban Budapesten embereket vertek meg az utcán. Az Ilaria Salis és társai elleni eljárás tocsog a politikától: az antifák eleve politikai okok miatt támadtak meg embereket, a kormány pedig kezdetben politikai okokból mosta össze a támadókat a „nemzetközi baloldallal”. Most az olasz kormány veri a tamtamot, és kéri számon a magyar kormányon Salis fogva tartásának szerinte embertelen körülményeit, amiben az olasz média láttat politikai motivációt. De vajon mennyiben Salis-specifikus ez az ügy? Tényleg neki szól a „lábbilincs”, vagy ez másoknak is jár? Mi állhat az olasz reakciók hátterében, és számít-e bármit is, ha az olasz antifa érdekében már a legfelsőbb szinten jártak el? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre próbáltunk válaszokat keresni.
Dezső András
Ulf Kristersson szerint vannak dolgok, amiket akkor lehet majd csak megvitatni, amikor Svédország is NATO-tag lesz.
hvg.hu
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kezdte a kormányinfót: nem biztos, hogy lesz megállapodás az EU-csúcson. Közben Orbán mindent megszavazott.
hvg.hu
Hiába a másfél millió magyar kívánsága, Orbán Viktor simán megszavazta az Ukrajnának szánt uniós támogatást.
hvg.hu
Orbán megint kisétált, igaz, most nem a csúcsról.
EUrologus
Brüsszelben megkezdődött az uniós csúcstalálkozó, amelyen a legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e 27-es körben – tehát valamennyi tagállam, így Magyarország részvételével is – megállapodni Ukrajna négyéves pénzügyi támogatásában, 50 milliárd euró értékben. A csúcsra érkező vezetők élesen bírálták Orbánt, amiért blokkolja a támogatást.
EUrologus
A lengyel miniszterelnök szerint a magyar kormányfőnek el kell döntenie, hogy része-e a közösségnek.
hvg.hu
Mire jut ma az Európai Unió és a magyar kormány Ukrajna ügyében, ezt elemzi, tárgyalja, járja körül többek közt a Washington Post, a Le Figaro, a Süddeutsche Zeitung és a Politico. Az EUobserverben nyilatkozó Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alap munkatársa szerint a 7-es paragrafus segítségével térdre lehet kényszeríteni Orbán Viktort. Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök a Konzervatívok és Reformerek-frakcióba invitálja a Fideszt. A Donald Trump esetleges győzelme utáni helyzetet elemzi a Guardian és a Washington Post.
hvg360
A hétfői telefonos egyeztetés után Orbán Brüsszelben személyesen is beszélt az antifa támadások vádlottjaként Magyarországon letartóztatásban lévő Ilaria Salisról.
hvg.hu
A hitványságáért büntetésből törpévé varázsolt Nils Holgersson csodálatos utazása során a svéd tájakon végül annyi jót cselekedett, hogy visszaváltozhatott emberré. Orbán Viktorból nem váltott ki hasonló jellemfejlődést Svédország, ellenkezőleg, gonosz mitugrász viselkedését meghosszabbította Stockholmig.
HVG
A lap szerint a magyarok szavazati jogának megvonása az EU-ban túl kockázatos lépés lenne, és később visszafelé is elsülhetne.
hvg360
„Olasz–magyar” – írta Orbán, mintha egy meccsről lenne szó.
hvg.hu
A miniszterelnök elköltött 4 millió forintot a feleségével közös bankszámlájáról.
hvg.hu
A világszerte ismert és olvasott történész 1924 januárjának utolsó napján született Budapesten. Antimaterialista volt, antikommunista, antináci, antipopulista és humanista, nyugatos – antidemokrata. Reakciósnak minősítette magát. Az volt a meggyőződése, hogy a tömegdemokrácia a többség zsarnokságához, populizmushoz és diktatúrához vezet, a reneszánsszal kezdődött új kornak a populizmus világuralma lesz a vége. A történelem kerekét vissza kellene fordítani. De hová? Mire minta Svájc?
Senki sem vállalkozik arra, hogy megjósolja a csütörtöki uniós csúcstalálkozó kimenetelét, amelynek főszereplője kétségkívül Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök változatos indokokkal blokkolja Ukrajna pénzügyi támogatását a következő négy évre, miközben teljesen magára maradt ebben a küzdelemben és vitapartnerei azzal sincsenek tisztában, hogy tulajdonképpen mit akar elérni.
Az egykori lengyel miniszterelnök szerint elsősorban Orbánon múlik a dolog.
hvg.hu
Ne feledjük, csak a kormánytagok szavazati jogának megvonása lehetséges. Mi, állampolgárok attól még szavazhatunk az európai parlamenti választásokon, írja szerzőnk. Vélemény.
Hogyan szoríthatja sarokba Magyarországot Svédország, ha tovább akadékoskodnak Orbánék a csatlakozással? Miért nem megy bele az egyezkedésbe Ulf Kristersson a magyar kormánnyal – egyáltalán, van-e miről tárgyalni? Ezekről beszélgettünk a Dagens Nyheter külpolitikai újságírójával közéleti podcastunkban. A beszélgetés angol nyelvű.
„Nyergelünk” – írta Orbán Viktor a Facebookon.
hvg.hu