#Orbán Viktor

Csak pofont hozott a Soros-kampány Orbánnak

Politikai hasznot és sikert nem hajtott fel a Fidesznek az évek óta tolt gyűlöletkampány, bukott népszavazás, homályos nemzeti konzultáció és Őcsény emlékeztet rá. A túltolt uszítást talán lejjebb tekeri a kampányban a Fidesz, de már megtalálták az új külföldi ellenséget.



Orbán nem bántott senkit a kudarcért

A hódmezővásárhelyi kudarcról a hvg.hu-nak röviden nyilatkozó miniszterelnök a párt országos választmánya előtt sem kerülhette meg, hogy beszéljen a vasárnapi időközi polgármester-választáson elszenvedett vereségről. Orbán Viktor jó taktikával azonban inkább tüzelni és bátorítani akart, mint felelősöket keresni.




Orbán Hódmezővásárhelyről: kétszer, háromszor annyit kell dolgoznunk – videó

Orbán Viktor nem aggódta túl – legalábbis látszólag – a Fidesz vasárnapi, hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson elszenvedett vereségét. A Fidesz országos választmányának ülésére érkező miniszterelnök hétfőn délben a hvg.hu-nak úgy értékelte pártja kudarcát: az emberek új polgármestert akartak választani, és meg is választották.










Már Orbán egyetlen brüsszeli barátja is Magyarországot figyelmezteti

Günther Oettinger is csatlakozott Angela Merkel német kancellárhoz. Az uniós biztos arra figyelmeztetett, hogy Magyarország és Lengyelország elveszítheti az EU-támogatások egy részét, ha a két országban a jogállamiság tovább sérül. Egy ilyen döntés része lehet annak a párbeszédnek, amelyet a következő uniós költségvetésről folytatnak a felek.






Ebben az ügyben sem mer Orbán ujjat húzni Putyinnal

Oroszország egyáltalán nem segíti a második világháború után elhurcolt magyarok százezreinek emlékének méltó ápolását, egyáltalán, a tisztánlátást. Orbán Viktor és kormánya pedig annyira nem köti az ebet a karóhoz, nem mer konfrontálódni.