#Orbán Viktor

Orbán nonprofitjai csődveszélyben: 15 milliárdnál is több támogatást kérnek

Sokszorosát igényelték az állami és önkormányzati hulladékgazdálkodási cégek annak az összegnek, amit a rezsicsökkentés miatti veszteségek kompenzálására a részükre elkülönített a Vidékfejlesztési Minisztérium. A veszteségeik miatt többen a kötelező hulladéklerakási járulékot is képtelenek fizetni, és legalább addig haladékot kérnek, amíg a kompenzáció nem érkezik meg a számlájukra.



"Orbán Magyarország legszebb munkahelyének tartja a sajátját"

Lázár János szerint Orbán nem akart a budai Várba költözni, hanem az Országgyűlés még az előző ciklusban határozott arról, hogy a végrehajtó hatalomnak el kell hagynia a törvényhozás épületét. A kabinet felkérte Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőt, és Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy vizsgálja meg minisztériuma költözését legkésőbb 2016. március 15-ig.


Mi lelhette Lázár Jánost?

Hónapok óta Lázár János nyilatkozataitól, döntéseitől, viselt dolgaitól hangos a sajtó. A már államtitkárként is túlmozgásos, munkamániás Lázár különösen azóta lett még aktívabb, amióta miniszterjelölt lett, a harmadik Orbán-kormány kialakításában pedig egyre több, illetve egyre nagyobb pénzeket kezelő terület kerül hozzá. Kérdés, hogy miért lesz Lázárból mindennap címlapsztori?


Orbán: új korszak kezdődik

Egy új kor kezdetének nevezte a Kossuth téren Tisza István szobrának felállítását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn. A kormányfő szerint Tisza mindig is a magyarok érdekeit védte, és hitt a munka oldalán álló nemzeti párt létezésében.





Harmadik Orbán-kormány: Nem látni a végét

Orbán Viktor kormányfő terveiről harmadik miniszterelnöki periódusa kezdetén kevesebbet tudni, mint korábban bármikor. Még arról is folynak a találgatások, egyáltalán ő vezeti-e majd a kabinetet a ciklus végén.


Fotó: itt lesz Orbán új hivatala

A Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig – ezt az új kormányszóvivő, Kurucz Éva közölte a pénteki kormányülés után. Itt van néhány kép az épületről.



Holnap tesz esküt az új ukrán elnök, Orbán is ott lesz

Szombaton a kijevi parlamentben teszi le az államfői esküt Petro Porosenko, Ukrajna új elnöke. Az elnöki beiktatási ceremónia helyi idő szerint 10 órakor, közép-európai idő szerint 9 órakor kezdődik. Az eskütételt több ukrán tévécsatorna is egyenesben közvetíti. Utána a parlamentből Porosenko a belvárosi Zsófia téren részt vesz az ukrán fegyveres erők parancsnokainak ünnepélyes bemutatási ceremóniáján.



Csakazorbán?

A miniszterelnöknek korlátlan hatalma van abban a pártban, amelynek korlátlan hatalma van az országban. Egyetlen ellenfele maradt: a legnagyobb szövetségese.


Orbán: Ez a nagy tettek korszaka lesz

Letették az esküt az új miniszterek. Orbán Viktor szerint a következő négy év a tettek korszaka lesz, a minisztereknek ezért nehezebb feladatuk lesz, mint korábban. A kormányfő többek között a népesedésfogyás megállítását, a teljes foglalkoztatottság megteremtését és az ország újraiparosítását várja.



Ezért ugrott egymásnak Orbán jobb- és bal keze

Megromlott a viszony a Fidesz két legerősebb ifjú titánja, az Orbán-utódként is emlegetett Lázár János és Rogán Antal között – tavasszal heteken keresztül erről cikkezett a sajtó. A hvg.hu információi szerint Orbán vert éket közéjük, amikor megpróbálta rávenni Rogánt, hogy vegye kézbe a kabinetjének irányítását, ami a Lázár vezette Miniszterelnökségen belüli miniszterelnökség lett volna.



Mindörökké háború

Orbán Viktor folyamatos háborúja örökké új ellenségeket igényel. Most éppen a megmaradt függetlennek nevezhető média és a civilek kerültek sorra. A harcnak soha nem lesz vége, hiszen a csata célja nem a győzelem, hanem éppen a háborús állapot fenntartása. Aki konszolidációban, esetleg Orbán hátrébb vonulásában, a régóta nem létező „emberarcú fideszesek” előretörésében reménykedik, hiú ábrándokat kerget. Ezek a rendszertől idegen fogalmak. Konszolidáció nem lesz.