Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Átlátszó.hu közérdekű adatigényléssel, két hónapnyi harc árán megszerezte azt a minisztériumi anyagot, ami a reklámadó bevezetését készítette elő.
A mellékleteivel és táblázataival és előlapjával együtt, összesen 14 oldalas előkészítő és a reklámadó bevezetését indokló minisztériumi anyagról, melyről a nyilvánosság csak Orbán Viktor elszólásából értesült. (A miniszterelnök két nappal a törvénymegszavazása után a szokásos péntek reggeli rádióműsorában azt mondta: “a háttérszámítások léteznek és nyilvánosak is“, sőt, azt is állította, hogy a szükséges szakmai egyeztetések is megtörténtek.)
A portál ezért közérdekű adatigénylést adott be a Miniszterelnökségre június 13-án, kérvén a háttérszámításokról szóló anyagot. Az adatigénylésre egy hónappal és egy nappal a törvényileg előírt válaszadási határidő letelte után azzal válaszoltak, hogy az adatigénylés címzettje a Nemzetgazdasági Minisztérium, és oda továbbították a kérést. (Ami azért furcsa az Átlátszó szerint, mert a törvényt L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára nyújtotta be a parlamentben.)
Amire újabb, közel egy hónap elteltével, augusztus 22-én meg is érkezett az Átlátszóhoz a “Háttértanulmány a reklámadó bevezetéséhez” című anyag – amit a portál hétfőn közzé is tett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.