#Orbán Viktor

Így oldják meg Orbánék az e-útdíj problémáját

Az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert - jelentette be a kormány döntését Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után. Még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő - fogalmazott a pályáztatásra utalva Orbán.



Orbán csencselőkről is faggatta Czombát

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye helyzetéről, azon belül is a beregi térségről tájékozódott a kormány szerdai kihelyezett ülésén, Vásárosnaményban. Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy végvári benyomásokat gyűjtenek, Czomba Sándor államtitkár, a térség országgyűlési képviselőjét pedig egyebek mellett a határ menti csencselésről faggatta.


Már nemcsak Matolcsy tárcája diktálja a felsőoktatási reformot

Míg korábban egyértelműen a Nemzetgazdasági Minisztérium diktálta a felsőoktatás átalakításának szempontjait a humánerőforrás-tárcának, mostanra megváltozott a helyzet, a Nemzetgazdasági Minisztérium befolyása csökkent, az EMMI önállóbb lett – mondták a hvg.hu-nak az egyeztető tárgyalásokra rálátó források.



A 2014-es kampány múlhat Orbán brüsszeli látogatásán

Alapjaiban határozhatja meg az Orbán-kormány választási kampányának mozgásterét, mire jut az Európai Unióval Budapest a következő hónapokban. Orbán ennek idei nyitányaként január végén Brüsszelbe látogat. A legfontosabb téma a túlzottdeficit-eljárás, aminek megszüntetéséről tavasszal dönthetnek. Ennek sikere megágyazhat egy 2014-es osztogató "kampányköltségvetésnek".






Orbánt meglephette a Matolcsy miatti össztűz

A magyar kormányt meglephette az a széleskörű negatív reakció, amely Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter MNB-elnöki jelölésének lehetőségét fogadta - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők Orbán Viktor miniszterelnök e kérdésben tett pénteki nyilatkozatát kommentálva.


Orbán Viktor: "időzavarba kerültünk" a regisztráció miatt

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt mondta, a választási törvény ügyében időzavarba kerültek és az Ab-döntés miatt 2-300 ezer szavazót veszítenek majd. A kormányfő arról is beszélt, hogy a földtörvényen és az Ab-döntés miatti átszövegezéseken kívül nem lesz nagy változás 2013-ban, ami nem a vetésről, hanem az aratásról szól majd.



NZZ: Orbán Bayerre hagyja a Jobbikkal szimpatizáló Fidesz-szavazók kiszolgálását

Sok magyarnál kiverte a biztosítékot Orbán Viktor hallgatása Bayer zsolt Magyar Hírlapban megjelent botrányos írása - írja a Neue Zürcher Zeitung online kiadása. A lap szerint Orbán azért burkolózik néma csendbe Bayer ügyében, mert ő maga soha nem tenne ennyire nyersen rasszista, vagy antiszemita nyilatkozatot, inkább párttársára hagyja, hogy kiszolgálja azt a jobboldal szélén helyet foglaló réteget, akik hajlamosak a szélsőjobboldali Jobbik karjaiba futni.


Bokros a Financial Timesban: Orbánék "haveri kapitalizmust" építenek

A Fidesz gazdaságpolitikáját ostorozza a Financial Times (FT) szerkesztőségi blogjában Bokros Lajos EP-képviselő, volt pénzügyminiszter. Vendégposztjában azt írja, a magát jobbközép erőnek tituláló kormánypárt világképe és gazdasági intézkedései inkább a nyers marxista gondolkodást tükrözik, a kabinet pedig az államilag irányított "haveri kapitalizmus" létrejöttét támogatja.





Bayer-ügy: a német romák tanácsának elnöke is felháborodott

Elhatárolódásra szólította fel Orbán Viktort Bayer Zsolt január 5-én megjelent cikkével kapcsolatban a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke. Romani Rose a szervezet közleménye szerint a magyar miniszterelnöknek hétvégén elküldött levelében arra kérte Orbán Viktort, hogy kezdeményezze Bayer Zsolt kizárását a Fideszből, jelezve ezzel elhatárolódását a publicista rasszista kijelentéseitől.


Eldőlt: a Fidesz a végsőkig ki fog tartani Bayer mellett

A választóktól kapott "erőteljes jelzések" hatására fordulat állt be a Fideszben a Bayer-ügy kezelésében. Míg kezdetben a párt politikusai bírálták a publicista tíz nappal ezelőtti, a cigányokat állatokhoz hasonlító írását, forrásaink szerint az írás megjelenése után bekövetkezett brutális ózdi gyilkosság, illetve az ellenzék "támadásai" után a Fidesz - a közhangulatot felmérve - inkább "beleállt az ügybe". A "rendet" követelő kormánypárti nyilatkozatok hároméves Fidesz-kormányzás után furán hangzanak, ráadásul a Fidesz ezzel a fordulattal azonosul Bayernek a magyarországi cigányság "jelentős részét" "állatoknak" minősítő kijelentéseivel, forrásaink egybehangzó állítása szerint eldőlt: a kormánypárt a végsőkig kitart a cigányozó Fidesz-alapító mellett.