Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ha az egyszeri, a költségvetési hiány csökkentésére irányuló kormányzati lépéseket elfogadja az Európai Unió és kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor politikai döntés születik – mondta Szalay-Berzeviczy Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke arról is beszélt, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország a régióban, amely a befektetések tekintetében nem talált magára.
Van ok az óvatosságra és az aggodalmakra – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, volt tőzsdeelnök az ATV-ben a magyar gazdaság helyzetéről. Szerinte növekedésre szükség van és előfordulhat, hogy nem kerülünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól. Ha kikerülünk, akkor politikai döntés született, ha nem, akkor szakmai – mondta.
A kérdés, hogy sikerül-e fenntartani a költségvetési hiány alacsony szintjét, ugyanakkor ez korábban csak az unortodox lépéseknek köszönhetően sikerült és Brüsszel azt vizsgálja, sikerül-e tartósan fenntartani a három százalék alatti hiányt, magyarázta.
Szalay-Berzeviczky szerint az, hogy ez megvalósul, mellékes kérdés ahhoz képest, hogy az unió mit gondol és hogy milyen lesz a magyar gazdaság helyzete. Elmondta, Magyarország az egyetlen olyan ország a régióban, amely a befektetések tekintetében nem talált magára. A kérdés, hogy az új gazdasági miniszter képes-e ezen a helyzeten változtatni. Erre a szakmában nem látnak esélyt – tette hozzá a BÉT volt elnöke, aki szerint azt várják, a választásokra készülve milyen gazdasági és pénzügyi döntések születnek majd.
A szakember arról is beszélt, hogy nem csak a méret számít a lengyel és a magyar gazdaság összehasonlításában. Lengyelország befektetéspárti, ortodox piac és a lengyel gazdaság jó úton jár, és bizalmat építettek az ország iránt. Szalay-Berzeviczy Attila szerint Magyarországon az elmúlt tíz év elvesztegetett tíz év volt, a szocialisták eladósították az országot, a Fidesz pedig megölte a fejlődést és ebből a helyzetből nagyon nehéz kitörni.
A Haza és Haladás által javasolt gazdasági pályáról a BÉT volt elnöke elmondta: jó célokat fogalmaz meg a terv, ugyanakkor azt nem látni, hogy mit tesz mondjuk az a kormány, amely nem kétharmaddal nyeri meg a választást, illetve hiányoznak a reálgazdasági elemek, a megvalósítás lépései.
Orbán Viktor beszédéről elmondta: a szavazóknak lelkesítő üzenet volt, ugyanakkor tudható, hogy nem a közgazdászoknak beszélt a miniszterelnök. Az a gond, hogy hogyan lehet eljutni a következő tíz-húsz évhez. Szalay-Berzeviczy Attila szerint például a teljes energiafüggetlenség megvalósítása lehetetlen feladat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.