#Orbán Viktor

Biztonságos jogi környezetet vár az EU Magyarországtól

Az Európai Bizottság azt várja Magyarországtól, hogy teremtsen olyan biztonságos jogi környezetet, amely helyreállítja az üzleti bizalmat - erősítette meg a testület szóvivője pénteken az előző napokban többször megismételt brüsszeli hivatalos álláspontot. Olivier Bailly hozzátette: úgy gondolják, hogy a magyar hatóságokkal folytatott eszmecserével mindezt sikerül majd elérni.


Orbán: változások lesznek a kormányban

Változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást, az egyeztetések folyamatban vannak - mondta a kormányfő a 24 óra című Komárom-Esztergom megyei lapban pénteken megjelent interjúban. Orbán Viktor közölte: az egykulcsos adó bevezetése "teljes mértékben" beváltotta a hozzá fűzött reményeket.


Orbán: az IMF nem támaszthat politikai feltételeket

A miniszterelnök nem hiszi, hogy a Nemzetközi Valutaalap politikai feltételeket támasztana az újabb hitelkeretről szóló tárgyalások megkezdéséhez. Az Európai Unió ugyanakkor kacérkodhat ilyen gondolattal, de ha ez valóban így lenne, akkor azt vissza kell utasítani – mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. A kormányfő beszélt arról is, hogy a banki tranzakciós adót akár már a 2013-as költségvetésbe beépíthetik, de az új teher mértéke nem lesz több egy ezreléknél.


Kornai: Magyarország számára nincs élet Európán kívül

Nem provokatív, populista retorikával kellene függetlenségre törekednie a kormánynak, fel kellene hagynia a kapkodó, radikális törvénygyártással és segítenie kellene a magyar társadalom megrendült bizalmának helyreállását - címszavakban ezt üzente Kornai János, a Harvard és a Corvinus professzora csütörtök este egy Széchenyi emlékére tartott esten.


Nehéz három nap elé néz a Fidesz

A nagyobbik kormánypártnak a hétfői parlamenti ülésig kell lezárnia a képviselői fizetésekről és az összeférhetetlenségről a KDNP-vel kirobbant vitáját, és meg kell találnia azt az államfőjelöltet, aki mindkét párt támogatását megkaphatja. A kereszténydemokraták - miközben továbbra is ragaszkodnak a vitatott törvényről kialakult álláspontjukhoz - csütörtökön jelezték, örülnének, ha Surján László neve is bekerülne az államfőjelöltek nevét tartalmazó kalapba.


Orbán megint találkozhat Barrosóval

Lehetséges, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a közeljövőben találkozik José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel - jelezte csütörtökön az Európai Unió végrehajtó testületének szóvivője.


Orbán szerint sorsfordító lehet a tésztagyári malomberuházás

Orbán Viktor miniszterelnök a gyermelyi tésztagyár malomberuházásának átadóján azt mondta, hogy az megfordíthatja a magyar élelmiszeripar sorsát. A miniszterelnök a Gyermelyi Zrt. igazgatóival közösen tette le a vállalat új malmának alapkövét. A társaság a tésztagyártáshoz szükséges összes alapanyagot hazai, vállalaton belüli forrásból szerezheti be.



VV: Orbánból az olcsó ügyvéd bújt elő

A Fidesz rosszul méri fel, hogy a külföldi sajtóhoz hogyan érdemes viszonyulni. Felkészült újságírókat, világpolitika iránt érdeklődő művelt olvasókat nem lehet olcsó trükkökkel megvezetni – írja szerdai bejegyzésében a Véleményvezér.


Orbán: Magyarországon minden kisebbség biztonságban élhet

A kormány visszautasít minden, az emberi méltóságot sértő megnyilvánulást – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben, mielőtt az Országgyűlés úgy döntött: tárgysorozatba veszi azt az MSZP-s határozati javaslatot, amely állandó etikai bizottságot hozna létre a képviselők által tanúsított rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartások megállapítására, illetve büntetésükre.


Orbán besegít a Molnak

Orbán Viktor hivatalában fogadta kedden Masoud Barzanit, az iraki Kurdisztáni Régió elnökét - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.



VV: Orbán stratégiát váltott

Kormányzati sikerek híján marad a nagy ellenség, az istentelen, nemzet- és családellenes liberálisok felmutatása. Ezzel legalább a hinni akaró törzsszavazókat meg lehet tartani - írja keddi cikkében a Véleményvezér.


DK: Orbán hadat üzent a szabadságnak

Orbán nem nyitott, szabadságra és szolidaritásra épülő, befogadáson és együttműködésen alapuló modern társadalmat akar, hanem a politikai kereszténység legrosszabb hagyományait felélesztő, függőségre és kiszolgáltatottságra épülő Magyarországot épít – közölte közleményében a Demokratikus Koalíció vasárnap.


Így kerülgette Orbán a Washington Post kérdéseit

Többek között Schmitt Pálról, az új alkotmányról, a médiatörvényről, az IMF-ről kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt a Washington Post újságírója. A kormányfő ellenzékre, parlamentre, külföldi tulajdonosokra, alkotmányra, kommunistákra, amerikai hatóságokra mutogatva tért ki az érdemi válaszadás elől.


Orbán: más felfogásunk van az európai civilizációról

Az Európai Unióban Magyarország körül kialakult viták egyik oka, hogy ma Európa szellemi világában fölényben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni. Magyarország jelenlegi vezetésének azonban más értelmezése van az európai civilizációról és kultúráról - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Új Ember című katolikus hetilap szombaton megjelent húsvéti számában.



Orbánnal is találkozott: mit keresett nálunk az amerikai szenátor?

Hétfőtől négynapos látogatáson tartózkodott Budapesten Richard Shelby, Alabama állam republikánus szenátora. A politikus, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott, többi között a magyar adósságkezelésről tájékozódott, továbbá Magyarország és az EU politikai, gazdasági kapcsolatáról is megbeszéléseket folytatott - közölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége csütörtökön az MTI-vel.