Orbán Viktor ma kezdődő brüsszeli megbeszélései előtt Andor László, az Európai Bizottság biztosa azt mondta, Brüsszel a hiteltárgyalásokkal kapcsolatban tartani fogja magát a januárban megszabott forgatókönyvhöz.
A kormány a 2013-as költségvetés egyensúlyba hozása érdekében a banki és postai pénzforgalom után az internet- és telefonhasználatot is megadóztatná. A jegybanktörvényt Matolcsy György közben úgy módosítaná, hogy nem veszi figyelembe az Európai Központi Bank fő intelmeit. Márpedig így nehéz lesz EU/IMF-hitelhez jutni - már ha a kormány még egyáltalán komolyan akarja. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Nem kizárt, hogy a jövő héten tárgyalási időpontot kap a magyar kormány az Európai Bizottságtól a pénzügyi segítségnyújtásról szóló tárgyalások megkezdéséhez, és június végére meg is születhet a megállapodás – mondta egy magas rangú bizottsági tisztviselő Brüsszelben a hvg.hu tudósítójának. Igaz, a feltételek várhatóan kemények lesznek.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "elképesztő károkat" fog okozni Magyarországnak, ha a kormány bevezeti az internet- és sms-adót - mondta Varju László, a DK pártigazgatója szombati sajtótájékoztatóján.
Nemhogy a keddre tervezett brüsszeli informális Orbán-Barroso-találkozó végkimenetelét illetően, de annak fő vonalait illetően is bizonytalanok vagyunk - összegezte a hvg.hu kérdésére a bizottsági várakozásokat egy témát közelről ismerő forrásunk. Szerinte az sem világos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a magyar konvergenciaprogram ráncfelvarrott változatával vagy az MNB-törvény minden felet megnyugtató módosításának tervével érkezik-e a belga fővárosba.
Orbán Viktor szerint Magyarországon 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni. A miniszterelnök erről az Inform Média lapcsoportnak adott interjúban beszélt, amelyet a haon.hu hírportál tett közzé pénteken.
Az Európai Bizottság kész arra, hogy minden vitás ügyet végigvigyen, amíg az a testület szerint megnyugtató módon nem oldódik meg. A magyar kormányt sürgetné az idő, ezért is állnak értetlenül a miniszterelnök hozzáállását látva. Körülnéztünk Brüsszelben, milyen fogadtatásra számíthat Orbán Viktor José Manuel Barroso bizottsági elnöknél.
A tranzakciós adóval lényegében a pénzügyi spekulációkat szorítanák vissza - mondta Orbán Viktor a Debreceni Televíziónak. Az ötkulcsos áfa bevezetéséről azt mondta, ami az elemi létfenntartáshoz szükséges, az alacsonyabb kulcshoz tartozna, míg a luxuscikkek a magasabbhoz.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt a Demokratikus Koalíció őt érintő, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményező indítványáról és arra kérte a kormányfőt, hogy öt napon belül nyilatkozzon az ügyben.
Pályakorrekcióra van szükség ahhoz, hogy a versenyképességi rangsorban Magyarország visszaszerezze a 10 évvel ezelőtti helyét - mondta Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) professzora az egyetemen tartott csütörtöki konferencián, amelyet a Gáspár Pál Közgazdaságtudományi Emlékalapítvánnyal közösen rendeztek.
Magyar sikertörténetnek nevezte a miniszterelnök a Richter Gedeon vállalat történetét a gyógyszeripari cég új biotechnológiai üzemének csütörtöki felavatásán, Debrecenben.
A jegybanktörvény módosításáról szóló törvényjavaslatról írt csütörtöki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című és a Die Welt című német konzervatív lap, valamint a Neue Zürcher Zeitung című liberális konzervatív svájci napilap.
A Richter Gedeon Nyrt. debreceni biotechnológiai üzemét ma avatja fel Orbán Viktor miniszterelnök, Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és Bogsch Erik, a részvénytársaság vezérigazgatója.
Az MSZP azt szeretné tudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szóba hozta-e a magyar lakossági gázellátás biztonsága érdekében kulcsfontosságú, ám 2015-ben lejáró földgázimport-szerződés megújítását a Gazprom vezérigazgatójával folytatott keddi tárgyaláson.
Lázár János nem tervezi, hogy Varga Mihály helyébe lépjen a Miniszterelnökséget vezető államtitkári poszton. A Fidesz frakcióvezetője erről egy sajtótájékoztatón beszélt szerdán, Hódmezővásárhelyen. Azt, hogy Orbán Viktor tervez-e változtatást a feladataival kapcsolatban, csak a miniszterelnök tudhatja – tette hozzá.
A kedd este beterjesztett jegybanktörvény-módosító mellett Matolcsy György a kormány nevében átírná a januárban hatályba lépett, tavaly húsvétkor elfogadott új alkotmány is. Erre azért van szükség, mert az alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe foglalták bele tavaly decemberben azt a rendelkezést, amely lehetővé teszi a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az összevonását. Most ezt a passzust törölnék, de az alaptörvény kapna egy újabb cikkelyt, amely tovább korlátozná az Alkotmánybíróság jogköreit is.