#orosz titkosszolgálat








Putyin tarolt a választáson, de valójában a titkosszolgálati vezetők irányítanak?
 

Putyin tarolt a választáson, de valójában a titkosszolgálati vezetők irányítanak?

Vlagyimir Putyin, legalábbis a hivatalos adatok szerint, rekordrészvétel mellett minden korábbinál nagyobb arányú győzelmet aratott az oroszországi elnökválasztáson. Az viszont kérdés, ki a valódi főnök Oroszországban, hiszen van, aki azt mondja, hiába kerülne ki Putyin a Kremlből, a titkosszolgálat minden bizonnyal megtalálná a következő, megfelelő embert. Az a a titkosszolgálat, amely a jelek szerint a figyelmeztetések ellenére sem tudta megakadályozni a pénteki moszkvai terrorcselekményt.



„Rövidhullámon jött Moszkvából a parancs” – Németországi kémek nagy bukásai
 

„Rövidhullámon jött Moszkvából a parancs” – Németországi kémek nagy bukásai

Carsten L. a német szövetségi hírszerző szolgálatnak dolgozott és titokban szigorúan titkos minősítésű információkat adott át Moszkvának már az ukrajnai háború kitörését követően. Bűntársával együtt december közepén állították bíróság elé. Nem ez az első eset, amikor az oroszoknak dolgozó kettős ügynökök lepleződnek le Németországban. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle


Rogán szuper-titkosszolgálata túlment egy határon
 

Rogán szuper-titkosszolgálata túlment egy határon

A Rogán Antal politikai irányítása alá került “szuper-titkosszolgálat” közel egyéves működése alatt annyira megmérgezte a hazai és az amerikai nemzetbiztonsági szervek közötti viszonyt, hogy a washingtoni válaszlépés elkerülhetetlennek tűnik – legalábbis ezt rebesgetik nemzetbiztonsági körökben. De az európai szövetségesek sem bíznak már túlzottan a magyar szervekben.

Dezső András Dezső András

Magyarország a gyenge láncszem az európai kémelhárítók közösségében
 

Magyarország a gyenge láncszem az európai kémelhárítók közösségében

A budapesti székhelyű és éppen gyengélkedő orosz hátterű beruházási bank miatt a közös európai kémelhárítás gyenge láncszeme Magyarország - írja a Politico. Moszkva azon fáradozik, hogy talpra állítsa az európai kémhálózatát azok után, hogy tavaly tömegesen és összehangoltan utasítottak ki orosz diplomatákat Európából. Magyarország ebben is kivétel volt.

Dezső András Dezső András

Dezső András: Az orosz kém, akit majdnem elfogtak
 

Dezső András: Az orosz kém, akit majdnem elfogtak

Kovács Béla öt év fegyházat kapott, amiért az oroszoknak kémkedett. Az egykor a Jobbikba beépült Kovács jelenleg Oroszországban van és hülye lenne elhagyni az igazi hazáját. Míg lengyel kollégája három évig rács mögött ült, Kovács rétestésztaként húzódó ügye Moszkvának és Budapestnek is win-win szituációval végződött – ahogy arra számítani lehetett. Vélemény.

Dezső András Dezső András


Hibát hibára halmoztak a titkosszolgálatok az ukrajnai háború kitörése előtt
 

Hibát hibára halmoztak a titkosszolgálatok az ukrajnai háború kitörése előtt

Mit csinált az orosz titkosszolgálat közvetlenül az invázió megindítása előtt Kijevben? Hogyan reagáltak Ukrajna orosz ügynökei a háborúra? Miért hihették azt Moszkvában, hogy minden simán megy? Miért csalódott Zelenszkij a gyerekkori barátjában és miért nem kell már Putyinnak az ukránokat eláruló oligarcha? A Washington Post – részben eddig titkos aktákon keresztül – rendkívül hosszú cikkben mutatja be, milyen titkosszolgálati események előzték meg az orosz–ukrán háborút, és azt is, miben tévedtek az oroszok, az ukránok és az amerikaiak.

Dezső András Dezső András