Kőolaj ömlött ki Oroszország keleti részén
3 és félezer négyzetméteren ömlött ki kőolajtartalmú folyadék a Szahalin-félszigeten.
3 és félezer négyzetméteren ömlött ki kőolajtartalmú folyadék a Szahalin-félszigeten.
MTI
A 38 éves üzbegisztáni nő azt mondta, Szíria orosz bombázásáért akart bosszút állni a rábízott kislány meggyilkolásával.
MTI
Továbbra is az oroszok 74 százaléka szavazna Putyinra, ha újraindulna.
MTI
Az orosz vállalat még soha nem vett fel egyszerre ekkora összeget egy banktól.
MTI
Philip Breedlove, a NATO tábornoka arra figyelmeztette az USA törvényhozását, hogy az orosz és a szíriai elnök a bombázásokkal fegyverként használja a Nyugat ellen a menekültválságot, így destabilizálja a szövetségeseket, akiket túlterhel a menekültek áradata.
hvg.hu
Az Orbán-kormány energiapolitikája annyira csak Paksra koncentrál, hogy elfelejtette lereagálni az utóbbi években megfigyelhető energiapiaci változásokat, melyek sürgős stratégiai újratervezésért kiáltanak - mondta a hvg.hu-nak Kaderják Péter, a Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) igazgatója, aki szerint elkerülhetetlennek látszik, hogy Paks II. megvalósítására uniós közbeszerzést írjanak ki, és piaci alapon megmérjék, megéri-e.
Ukrajnának március 4-ig kell választ adnia abban a peres ügyben, amelyet Moszkva vitt a bíróság elé Kijev több mint 3 milliárd dolláros tartozása kapcsán
MTI
Bármennyire is szeretnénk hinni benne, sajnos úgy néz ki, hogy nem volt igaz a 16 éves orosz diák, Ruszlan Sedrin története, aki egy gamer oldal százezredik látogatójaként egy hónapra megnyerte kedvenc orosz pornósát. A boldog kamaszfiú valószínűleg egy 14 éves orosz színész.
hvg.hu
Az anyukája nem örül.
hvg.hu
Ukrán hírügynökségi értesülés szerint a magyar kormány mégsem vásárol harminc darab orosz helikoptert, ezt állítólag múlt kedden, Moszkvában mondták el az oroszoknak.
hvg.hu
Ukrajnában törvényileg tiltanák a "Roszija" elnevezést.
unknown
Oroszországtól kér kölcsön pénzt a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front.
hvg.hu
A reptér tulajdonosa a vád szerint biztonsági követelményeket szegett meg.
MTI
Nagyon elegük van már az Oroszországban működő német vállalatoknak az uniós szankciókból, sokan leépítést is terveznek - de maradnak.
MTI
A német kormány szerint nem tárgyilagosak az orosz lapok beszámolói az országról.
MTI
Körülbelül 420 ezer, a második világháború alatt szovjet hadifogságba került magyar katona adatait találták meg magyar kutatók Oroszországban – jelentette be a Gulág Emlékbizottság csütörtöki ülése után az emberi erőforrások minisztere, a testület elnöke Budapesten.
MTI
MTI
hvg.hu
Az orosz lapok szerint Orbán és Putyin moszkvai találkozóján "elvbarátok" találkoztak, és bár Orbán ígéretet tett Putyinnak az orosz szankciók eltörlésével kapcsolatban, ezt az EU nem fogja jó szemmel nézni.
MTI
Leminősítette Szaúd-Arábia – a világ legnagyobb nyersolajtermelője – államadós-osztályzatait a Standard & Poor's, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy az alacsony olajárak markáns és tartós hatást gyakorolnak a szaúdi költségvetési és reálgazdasági mutatókra. Az orosz gazdaság azonban még nagyobbat zakózik az elemzők szerint.
MTI
Újabb oroszországi beruházásokat hajthat végre a Richter, és magyar cégek építhetik három orosz stadion tetőszerkezetét – mondta Szijjártó Péter Moszkvában, ahol azt is bejelentette, hogy Budapestre jön hamarosan Szergej Lavrov külügyminiszter.
MTI