#Oroszország

Cseppfolyós hajtóanyagú atomrakétát fejleszt ki Oroszország

Oroszország 2016-ra új, cseppfolyós hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakétát fejleszt ki, amelyet a szovjet korszakban gyártott Vojevoda (Vajda) rakéták helyett állít majd hadrendbe - jelentette pénteken a Kommerszant című orosz lap Andrej Svajcsenkót, a stratégiai rakétaerők főparancsnokát idézve.





Az internet biztonságáról egyeztet Washington és Moszkva

Az internetes hálózatok biztonságáról, valamint a virtuális tér katonai célú felhasználásának korlátozásáról kezdett egyeztetéseket Washington és Moszkva az ENSZ fegyverzetkorlátozási bizottságának közreműködésével - írta a vasárnapi The New York Times.


Orbán fél órát tárgyalt Putyinnal

Orbán Viktor nem a folyosón, hanem félórás, négyszemközti megbeszélésen találkozott a közelmúltban Putyin orosz kormányfővel - olvasható a Népszabadság online kiadásában az új orosz nagykövettel készített interjúban.


Orosz kisgép lezuhanása: nyolcan meghaltak

A nyugat-szibériai Cseljabinszk térségében lezuhant egy ejtőernyősöket szállító kisrepülőgép vasárnap; a fedélzeten tartózkodó mind a nyolc ember életét vesztette - jelentette be a rendkívüli helyzetek minisztériuma.





Az orosz foci és a politika

Felrázhatja az orosz labdarúgást a világbajnoki selejtezőkön elszenvedett kudarc. A szakemberek szerint személyi és szervezeti változásokra is szükség van.


Aranycsillagok

Változatlanul a jégkorongozók a főszereplők a legjobban kereső orosz sportolók listáján, amelyet az idén is...


Hitler maradványait Andropov semmisíttette meg

Hitler maradványait az Oroszországban őrzött koponyatöredék és állkapocs kivételével 1970-ben elégették és egy folyóba dobták Jurij Andropovnak, a KGB akkori vezetőjének titkos terve alapján - mondta el hétfőn az Interfax hírügynökségnek Vlagyimir Hrisztoforov, a KGB-utód Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumainak vezetője.


"Adjanak ki a fiúnak gatyát. Sztálin"

Sztálin megjegyzéseivel, rajzaival és aláírásával "díszített" képzőművészeti reprodukciók kerültek elő egy magángyűjteményből és hamarosan megtekinthetők lesznek a moszkvai Gelman Galériában.


Szovjet hidrogénbomba: kutatás halálfélelemben

Elképesztő lelki és fizikai tortúrákon kellett átesniük Sztálin idején a szovjet kvantumfizikusoknak. A halálos fenyegetettségben élő tudósok életét nem egyszer az mentette meg, hogy minden addiginál pusztítóbb fegyvereket fejlesztettek ki. Az atomkutatókban azonban a rendszer sosem bízott meg: volt, akinek a dossziéját csak 1990-ben zárták le, évekkel a halála után. A szovjet hidrogénbomba kifejlesztésének története amúgy is rendkívül vitatott, sokan kételkednek például az első robbantás hitelességében is.


Gyásznapot tartanak a permi szerencsétlenség miatt

Dmitrij Medvegyev orosz elnök a hétvégi súlyos szerencsétlenség, egy permi szórakozóhelyen pusztított tűzvész miatt hétfőre országos gyásznapot rendelt el, magában a városban, a Moszkvától 1200 kilométerre keletre, az Urál lábánál fekvő, 1,2 millió lakosú Permben pedig félárbocra engedték a lobogókat.


Videó az éjszakai robbanásról: 109 halott

Már 109 halálos áldozata van a tűzvésznek, ami Perm városában, egy szórakozóhelyen tombolt péntek éjjel. Az orosz hatóságok őrizetbe vették a mulató vezetőjét és egyik társtulajdonosát.


Újabb dokumentumok Kirov megöléséről

Újabb, eddig titkos iratokat hoztak nyilvánosságra az 1934-es Kirov-gyilkosságról. Ezek azonban nem adnak választ arra, hogy tényleg Sztálin rendelte-e el a legfőbb vetélytárásának számító leningrádi párttitkár megöletését. Ha nem Sztálin volt a megbízója, akkor a féltékeny férj gyilkolt - szóltak a csütörtöki hírek -, ez azonban kevéssé valószínű, hiszen feljegyzések szerint Kirov merénylőjét a gyilkosság előtt nem sokkal pisztollyal kapták el a Szmolnijban, mégis szabadon engedték, sőt, fegyverét is visszaadta neki egy titkosszolgálati tiszt.



Elhallgatja Sztálin rémtetteit az új orosz tankönyv

Ismét átírják az orosz tankönyveket - a nyolcvanas-kilencvenes évek óta ez szinte rendszeresnek mondható. A gorbacsovi glasznoszty megdöbbentő számokat derített fel a sztálini terrorról, ezután módosították a szovjet idők tananyagát. Most azonban megfordulni látszik a folyamat, és a "pozitív történelemírás" jegyében Moszkva megint kezdi elhallgatni Sztálin bűneit.