#Országgyűlés


Orbán mindenkire lőtt, aki mozgott, és a koronavírust is eltalálta

„Az első csatát megnyertük, ez a győzelem a zsákban van” – így értékelte a koronavírus elleni védekezés első ütemének végét Orbán Viktor. De a védekezés során a miniszterelnök több csatát is felvállalt, aminek a célja egyértelmű volt: politikai ellenfeleivel próbált meg leszámolni.




Szlovéniai wellnessközpontból táplálkozna a kormány rejtélyes műemlékvédelmi alapítványa

Egész Közép-Európára ki akarja terjeszteni a kormány a műemlékvédelmet, miközben annak itthon már felelős hatósága sincs, de az nem derül ki a törvényjavaslatból, hogy ebben hogyan működnének együtt a többi érintett állammal. Mindenesetre vagyonelemeket is adnak az alapítványnak, és ezé lesz egyebek mellett a 9 millió euróért megvásárolt szlovéniai wellnessközpont profitja.



"Milyen diktatúra ez?" – vita a veszélyhelyzet megszüntetéséről a Parlamentben

Orbán Balázs államtitkár szerint az elmúlt két hónapban meghozott rendeletek háromnegyedét nem lehetett volna meghozni a veszélyhelyzetről szóló törvény nélkül. A Fidesz vezérszónoka a baloldalt hibáztatta, akik szerint hátráltatták a védekezést. Az ellenzéki pártok a kormányt bírálták, amiért olyan rendeletekre használta a koronavírus-törvényt, aminek nem volt köze a védekezéshez.