„Egy diszfunkcionális, összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgoznunk” – keményen bírálta az egészségügyet a szegedi orvoskar végzős hallgatója
Dr. Kincse Csongor beszédéről azt mondta, hogy többségében pozitív visszajelzést kapott rá.
Dr. Kincse Csongor beszédéről azt mondta, hogy többségében pozitív visszajelzést kapott rá.
Több tízezren csatlakoztak a kezdeményezéshez, remélve, hogy az országban sokkal komolyabban veszik majd az egészségügyi dolgozók biztonságát.
A MOK szerint vonzóbbá kellene tenni a pályát, mert az alapellátás jövője függ az utánpótlástól.
A kirendelt hallgatók a háziorvosok és az egyetemek által kijelölt orvos felügyelete mellett jogosultak lesznek beadni az oltásokat is.
Úgy tűnik, mégis hiányzik az egészségügyből távozott több mint 4 ezer dolgozó.
Ismét bevethetik az orvosi egyetemre járó hallgatókat.
A hétvégén már több egyetemistát értesítettek a lap szerint.
Egy friss kutatás szerint nagyban befolyásolná a hallgatók pályánmaradási szándékát, ha a hálapénzt valóban kivezetnék, és megvalósulna az ígért béremelés.
A koronavírus miatt mindennél nagyobb szükség van jól képzett egészségügyi személyzetre, ám a járvány az ő gyakorlatorientált oktatásukat is ellehetetleníti. A Pécsi Tudományegyetemen fejlesztett M3D-Vision műtéti eljárások, beavatkozások három dimenziós rögzítésére, tananyagba emelésére és virtuális térben gyakorlására nyújt lehetőséget, és „békeidőkben” is az egészségügyi oktatás szerves része lehet.
Az autómegosztó szolgáltatás ezenkívül sofőrös autókkal segíti a szociális ellátómunkát a fővárosban.
A férfi részegen és bedrogozva erőszakolta meg áldozatát egy freiburgi parkban, majd a 19 éves orvostanhallgatót a park melletti folyóba dobta.
Kínai, marokkói, pakisztáni, dél-amerikai és spanyol embereket szurkált meg a 21 éves fiú egy észak-spanyolországi városban. Egy sebesült továbbra is válságos állapotban van, de a többiek sérülései is súlyosak.
Az intubálást, katéterezést, az újraélesztést és az injekciózást is gyakorolhatják a debreceni orvostanhallgatók azokon a bábukon, amelyeket a két éve kialakított interaktív orvosi gyakorlati központba szerezte be a Debreceni Egyetemen.
Öngyilkos lett börtönében az az indiai buszsofőr, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett egy 23 éves orvostanhallgató lány ellen tavaly decemberben elkövetett csoportos erőszakban.
Minden harmadik, a pécsi orvosi karon végzett diák külföldön lesz orvos - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.