Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pályázat

hvg.hu Itthon

LMP: Békés megyének is lehet saját Voldemort-ügye

Dél-Békésben ugyanaz a pályázatíró cég, a Public Sector Kft. bonyolította több nagy projekt előkészítését és pályáztatását, amelyik a fideszes Mengyi Roland szociális szövetkezeti pályázataival kapcsolatban, a Voldemort-ügyben a sajtónak és a nyomozóknak is a látókörébe került – mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

hvg.hu Gazdaság

Az Új Színház lehet(ne) a budapesti FC Barcelona?

Lehet-e úgy működtetni egy színházat, mint egy nyugat-európai profi fociklubot? Vagy mint egy profitorientált gazdasági társaságot, közpénzek nélkül? Egyelőre úgy fest, hogy nem, mert bár az Új Színház vezetésére meglepően sok, 12 pályázat érkezett, azt éppen kizárták, amelyik az eddigiektől gyökeresen eltérő, itthon eddig nem nagyon látott művészeti és finanszírozási megoldásokat kínál.

hvg.hu Itthon

Mengyi Rolandra nem csak utaltak a Voldemort-ügyben

Fordulatot vehet Mengyi Roland Voldemort-sagája: az ügyet kirobbantó 168 óra újabb jegyzőkönyvet mutatott be, amelyben már az ügy névadója, a fideszes országgyűlési képviselő is megszólal. Eddig ezt ő és ügyvédje tagadta, mondván "visszaéltek a nevével". A lap szerint Köpeczi-Bócz Tamás államtitkárnak is az uniós TÁMOP-pénzek körüli csalások miatt kellett végül mennie, és állítólag a nyomozók házkutatást is tartottak hozzá tartozó irodákban.

Windisch Judit Gazdaság

Így szúr ki az állam egy nyertessel

Nemcsak az jár rosszul, aki úgy indít iskolai tábort, hogy menet közben derül ki, nem nyerte meg rá a pénzt, de az is szívja a fogát, aki nyert. Ugyanis éppen töredékét kapja annak, mint amennyiből egy normális országos versenyt ki lehetne hozni. Más már legyint az állami pályázatokra, és azt mondja, az iskola alapítványán keresztül finanszíroz extra programokat.

MTI Gazdaság

Újabb hűtőgépcsere-pályázat nyílik a jövő héten

Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a nyugat-dunántúli régióban, kedden pedig a dél-dunántúli régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.

hvg.hu Vállalkozás

Hatmilliárdra pályázhatnak a társadalmi vállalkozások

Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése címmel hatmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, a pályázók 6,5 millió és 250 millió forint közötti fejlesztési forrást nyerhetnek el.

Zelki Benjámin Ingatlan

Kik tartják a földgömböt Budapest fölött?

Amikor még a Népstadionból adtak meccseket, a közvetítés rendszeresen a Földtani Intézet földgömbjének a szuperközelijével indult, így az is találkozhatott Budapest egyik legimpozánsabb épületével, aki a szecessziót valamilyen csicsás tapétamintának hitte. A héten bejárás volt a Földtaniban, amely a leginkább eredeti állapotában megőrzött Lechner Ödön-alkotás Budapesten.

hvg.hu Sport

Kigyúrt, mosolygós vagy stoplis legyen az új Fradi-sas?

Már lehet szavazni az új Fradi-sas nyílt tervezési pályázatára beérkezett művekre. A legjobb tervből készítik majd el a gyermekbarát Fradi-sas jelmezét. Péntek 16 óráig várják a voksokat, elég egy like-ot nyomni.

hvg.hu Nagyítás

Magyar kócsagok az Év természetfotósa kiállításon

Kudich Zsolt magyar fotóművész Nagy kócsagok ébredése című képe is látható a szerdán nyíló 51. Wildlife Photographer of the Year - Év Természetfotósa kiállításon a budapesti Természettudományi Múzeumban. A londoni Természettudományi Múzeumtól kölcsönzött, május 4. és augusztus 1. között látható világhírű kiállítás 100 fotója az állatok viselkedésének izgalmas pillanataitól a tájképekig számol be a természet szépségeiről.

Hamvay Péter Kult

Szavazzon Schmidt Mária emlékművére!

Turul, gödör, ágyú - újabb I. világháborús emlékmű készül, az ötletpályázat már le is zárult. Mutatunk pár tervet, és arra kérjük olvasóinkat, szavazzák meg, melyiket szeretnék felépülve látni Budapesten.

hvg.hu Kult

Mégis elvesztheti Pécs a Csontváry-képeket

A tavalyi budapesti Csontváry-tárlat idején nem győzte a kormány megnyugtatni a pécsieket, hogy a kiállítás után visszaszállítják a pécsi múzeumba az értékes, nehezen szállítható képeket. Végül vissza is kerültek a festmények, ám most megint kezdhetnek aggódni a baranyai múzeumért.

1
17 18 19 20 21
50
A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

A címlapról ajánljuk