#Pálinkás József

Megvan Pálinkás József új feladata

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátásához kormánybiztossá nevezi ki Orbán Viktor miniszterelnök Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét június 12-étől az év végéig – olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.


Csúnyán odapirított volt kollégáinak Pálinkás József

Pálinkás József szerint az MTA nyelv- és irodalomtudományok osztálya április elsején olyan állásfoglalást adott ki a Nyelvstratégiai Intézettel kapcsolatban, amely sértettséget fejezett ki és politikai indíttatású volt - számolt be a Nyelv és Tudomány. A Pálinkás által vitatott állásfoglalás elsősorban arra mutatott rá, hogy a kormány nem egyeztetett az akadémiával, illetve általában a tudományos intézetekkel, kutatóhelyekkel.







Újjászerveződött a magyar őstörténet-kutatás

Újjászerveződött és új tartalmat kapott a magyar őstörténet-kutatás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (BTK) keretei között - hangoztatta Pálinkás József, az Akadémia elnöke a kétnapos magyar őstörténeti konferencia szerdai megnyitóján Budapesten.



"A migráció nagyon sok országban jelent gondot"

A migráció nagyon sok országban jelent gondot, a jelenség a szegény államokból forrásokat von ki, hiszen legtehetségesebb fiaik-lányaik külföldre távoznak és ott kamatoztatják tudásukat - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke a Történész Világszövetség (CISH) budapesti közgyűléséhez kapcsolódó csütörtöki, a migrációnak szentelt konferencia megnyitóján, amelyen megjelent Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete.


Bérfeszültség az Akadémián: csak külföldieknek jár a 2,5 milliós juttatás

Felháborodást keltett a Magyar Tudományos Akadémián egy külföldi kutatóknak kiírt pályázat, mert az abban foglalt díjazás a többszöröse egy magyar kutatóénak. Van, aki szerint nem korrekt, hogy csak külföldieknek biztosítanak ilyen lehetőséget, mások szerint csak így lehet rangosabb neveket idecsábítani. Az Akadémia nem nyilatkozik.


Szabad hozzáférésűvé válhatnak a tudományos lapok

"Szabad hozzáférésűvé kell tenni a tudományos folyóiratokat" - tolmácsolta az MTA elnöke a Science Europe brüsszeli közgyűlésének legfontosabb üzenetét. Pálinkás József, aki a szervezet igazgatótanácsának tagja, elmondta: az ülésen egyhangú döntés született arról, hogy a közelmúltban jelentősen megnövekedett előfizetési díjak helyett új modellt kell találni a tudományos szaklapok finanszírozására.



A plágiumbotrány és a vidám tudomány

Azt hihettük már, hogy a Schmitt-ügynek az utolsó csontocskáit is leszopogatták. Csakhogy olyan hatalmasságok, mint Lázár frakcióvezető és Pálinkás MTA-elnök csak az ügy lezárultával kezdték meg magas röpteiket a magyar tudomány világa felett. Egyikük a tudományos minősítés rendszerére csapott le, másikuk pedig „a politikusokra”, akik szerinte egymást támadják, és akiktől a tudományt távol kell tartani.


Az MTA elnöke Schmitt lemondásáról: "ez nem a magyar tudomány ügye"

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke nem szeretné a tudomány elleni támadásnak értékelni a Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásával kapcsolatos, politikai hevülettől fűtött, hirtelen kijelentéseket. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere a Népszabadságban közölt interjúban leszögezte: "ez nem a magyar tudomány ügye".


Volt már hasonló: bohózatba fullad az államfőcasting is?

Ha nem zárja le az államfőkeresést rövid időn belül a Fidesz, akkor könnyen megismétlődhet az MSZP-SZDSZ koalíció politikai bohózatba fulladt 2009-es kormányfőcastingja. Akkor meglepően sok olyan jelölt volt, akinek éppen annyira hiányzott a felkérés, mint Réthelyi Miklós miniszternek a Schmitt-jelentés. Közel sem biztos, hogy a tekintélyét vesztett államfői hivatalra komoly jelentkező akadna.





Autonómiát ígér Pálinkás József az MTA kutatóinak

Az új intézményi rendszerben is megmarad a kutatás, a kutatómunka autonómiája – ezt mondta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József hétfőn tartotta az utolsó kutatói fórumot, ahol tájékoztatást adott az MTA kutatóintézeteinek átszervezéséről.