Bombatámadással fenyegetőzött egy férfi Pécsen
Bomba azonban nem volt a fenyegetőző férfi által megnevezett helyen.
Bomba azonban nem volt a fenyegetőző férfi által megnevezett helyen.
hvg.hu
Az esőben buszra várakozó pécsiekre hivatkozva akartak fedett buszmegállót építeni az MKKP "passzivistái", de a közterület-felügyelők szinte azonnal megjelentek a helyszínen. Sátoraljaújhelyen pedig az aláírásgyűjtést pedig a rendőrség hiúsította meg.
hvg.hu
Szomorú napja volt a magyar futballnak 2021. december 24. A kormány ugyanis – a Nemzeti Sport indoklása szerint meghallva a pécsiek kívánságát – úgy döntött, mégsem építi meg a város új stadionját, így még mindig a régi stadion lelátóin lehet majd nyomon követni, hogy mennyire tud előre lépni a PMFC az NB II tizedik helyéről. Pedig a becslések szerint akár 22 milliárd forintot is el lehetett volna költeni az arénára. Szerencsére a magyar másodosztályban és még alacsonyabb szinteken így sincs hiány drágán megépült csillogó-villogó stadionokból, sőt még most is épül új, így aztán az NB II rajongói a liga színvonalához méltó létesítményekben követhetik az eseményeket.
hvg.hu
Bár a kormány nem tiltotta be az ünnepségeket, több város inkább lemondta az eseményeit.
hvg.hu
Díszkötésben, Kövér László előszavával.
hvg.hu
Északnyugaton az ónos eső, keleten pedig a hó nehezíti a karácsonykor közlekedők dolgát.
MTI
Három sérültje is van a balesetnek.
hvg.hu
A tragédia a Siklósi úton történt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Bognár Szilvia a DK delegáltjaként lett alpolgármester, úgy érezte, nem tud azonosulni egykori szövetségesei „helyi problémakezelési, hatalomtechnikai és döntéshozatali gyakorlataival”.
hvg.hu
A harmadik vakcina az omikron elleni küzdelem miatt is nagyon fontos – írták a szakértők.
hvg.hu
„Körömi az előválasztás során olyan viselkedést tanúsított, mely szembe ment a párt érdekeivel” - indokolta döntését a Momentum országos elnöksége.
hvg.hu
Nikola Faller falevelekből készített műalkotást a térre.
hvg.hu
Öt intézményben fertőződtek meg koronavírussal gyerekek és az intézmény munkatársai.
hvg.hu
Egyedül Győrben nem jellemző a kiköltözés, mert ott már beteltek a környező települések.
hvg.hu
Tíz városról van szó, még a választások előtt elindulnának a lapok.
hvg.hu
A Pécsi Kommunikációs Központ átvilágítása után többek között az derült ki, hogy a rádióban le nem adott hanganyag után is fizettek, holott a szerződés ilyet nem tartalmazott.
hvg.hu
Nagy port kavart Pécsen, hogy egy iskola megbecsült pedagógusát, Jancsula Dezsőt a bíróság első fokon elmarasztalta egy olyan ügyben, amelyben a szimpatizánsai szerint ő éppen azt tette, ami a feladata: igyekezett megvédeni a fiatalkorú gyerekeket az agressziótól és fenntartani a rendet az iskolában.
hvg.hu
Varga Eszter sportolót egy belvárosi szórakozóhelyen érte a baleset. Csak gerincmerevítővel hagyhatta el a kórházat.
hvg.hu
Nem Jancsula Dezső tette veszélyes a társadalomra, sokkal inkább az, ha a magára hagyott oktatásban a saját eszközeivel eljárni próbáló pedagógust kriminalizálják – írja szakszervezet.
hvg.hu