Orbán helyett Dömötör Csaba kapta a katatörvény ellen tüntetők petícióját
Jámbor András vitte be a Parlamentbe a tüntetők követeléseit, amit Dömötör Csabának tudott átadni. Az államtitkár sietve eltüntette az asztala alatt a papírt.
Jámbor András vitte be a Parlamentbe a tüntetők követeléseit, amit Dömötör Csabának tudott átadni. Az államtitkár sietve eltüntette az asztala alatt a papírt.
A tüntető kisvállalkozók három pontban foglalták össze követeléseiket.
Van, aki csak itt szeret fizetni, más ki nem állhatja, vagyis a bolti önkiszolgáló kasszák még mindig megosztják a vásárlókat. Egy nyugdíjas brit nő most petícióban tiltakozik a készpénzforgalmat és az emberi kapcsolatokat is kiiktató technológia ellen. De tényleg olyan idegesítőek az önkiszolgáló pénztárak? A Deutsche Welle utánajárt.
A párt szerint a felelős szervek az első vízvizsgálatok riasztó eredményeinek februári ismertté válása óta sem tettek semmit a pusztítás megállításáért.
A kis kutak szövetsége három pontos petíciót nyújtott át az olajtársaságnak. Egyebek mellett azt is követelik, hogy a Mol, ha nem tud annyi üzemanyagot küldeni, mint amennyiben megállapodtak, akkor szálljon be az így fajlagosan megemelkedő fuvarköltségekbe.
A bajba jutott töltőállomások és a kormány hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz, ám ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor autós demonstrációt szervezhetnek a kutasok.
A dolgozók érdekképviseleti szerve a kormány és a főváros ígéreteit is számonkérte.
Petícióban követelik, hogy a Smith házaspár ne adhasson több interjút.
Az ügyben petíciót indítottak, mert úgy vélik, hogy a terület eladásával valamilyen gigaberuházás jönne létre – azt pedig nem akarják.
Kepes András és Gundel Takács Gábor is az aláírók között szerepel.
Az aktivisták a főpolgármester visszalépése után egy nappal már újra a standokon voltak.
Az óvoda vezetője és helyettese mellett csak egy asszisztens és egy takarító maradt az intézményben. Legalább húsz gyereket kivettek a szülők az óvodából.
A petíciónak igazából semmilyen következménye nincs.
Nagy port kavart Pécsen, hogy egy iskola megbecsült pedagógusát, Jancsula Dezsőt a bíróság első fokon elmarasztalta egy olyan ügyben, amelyben a szimpatizánsai szerint ő éppen azt tette, ami a feladata: igyekezett megvédeni a fiatalkorú gyerekeket az agressziótól és fenntartani a rendet az iskolában.
A Fidesz minden fronton toborozza a támogatókat a céltalan petícióhoz.
Az énekesnő szerint nem állt politikai akció mellé, amikor aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót.
A Demokratikus Koalíció szerint a közel 10 ezer aláírás másfél hét alatt lett meg.
Jakab Péter pártelnök szerint Orbán Viktor maga ígérte meg, hogy nem lesz kötelező oltás. Ennek ellenére nem így lett.
A petíció szerint Blairt személyes felelősség terheli számtalan ártatlan iraki civil haláláért.
A Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel indult petíciót állítólag már májusban kitalálták.