Hollik: Több mint 100 ezren írták alá a "Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!"-petíciót
A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is beszámolt, hogy a héten 2138 helyszínen lehet majd a petícióhoz csatlakozni.
A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is beszámolt, hogy a héten 2138 helyszínen lehet majd a petícióhoz csatlakozni.
A főpolgármester szerint van is rá okuk.
A szexuális bűnelkövetőket célzó fejlesztést az iPhone-okon tenné elérhetővé az amerikai gyártó, ám sokan úgy vélik, hogy az egy kétélű kard, amit a kormányok is felhasználhatnak ellenségeik kiszűrésére.
Petíció indult a Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskolában a jelenlegi vezető mellett. A minisztérium "jobb jelöltre" vár.
A tervezők csak a város híres csokis fogását és egy papírtekercset szerettek volna megjeleníteni.
Az Amazon-főnök és öccse július 20-án kelnek útra, de sokan inkább annak örülnének, ha vissza sem jönnének.
Így tiltakoznának a nemrég elfogadott, melegellenes törvénycsomag ellen.
Eddig már több mint 33 ezren írták alá a betegségben szenvedők közfinanszírozott ellátásáról szóló petíciót.
A petíciót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének szeretnék átnyújtani.
Petíció indult az endometriózisban szenvedő nők ellátásáért, a kezdeményező Szél Bernadett azt követően döntött így, hogy a fideszes tagok meg sem jelentek azon a bizottsági ülésen, ahol az ezzel kapcsolatos törvénymódosítását tárgyalták volna. Magyarországon a betegség által érintett 200 ezer nőt nemcsak az egészségügyi szolgálati jogviszonyba foglalt összeférhetetlenségi szabály – ami miatt benyújtotta előterjesztését az ellenzéki képviselő – tartja bizonytalanságban, de a halasztható műtétek pandémiás helyzet miatti szüneteltetése is azt eredményezi, hogy sokan nem tudják, mikor szabadulhatnak meg már végre a sok esetben nagyon fájdalmas és veszélyes tünetektől.
Ceglédi Zoltánt különleges viszony fűzi a petíciókhoz, de nem mondhatnánk, hogy szerelmet vall a műfajnak. Összeállításában az ellenzéki pártok és a civilek legjobb próbálkozásai is helyet kaptak. De hogyan nyerhet Orbán Viktor 100 százalékkal az előválasztás után?
A párt a Jobbikkal együtt nagyon számítana a külföldön élők szavazatára, ezért fontos nekik a lehetőség megnyitása.
Fekete-Győr András azt mondta, ha ő lesz a következő miniszterelnök, akkor kezdeményezi a törvénymódosítást.
Tordai Bence már sokadik alkalommal kérdezett rá Varga Mihálynál az elvont forrásokra, pártja most a lakosság segítségét is kéri a rendelőfejlesztésekkel kapcsolatban.
Az aláírók több biztonsági őrt is szeretnének a szerelvényekre.
A SzabadaHang szerint a kormányközeli médiabirodalom hamis vádakkal támad azokra, akik kritizálni merik a hatalmat.
A Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciós standot vette célba egy idős férfi a Nyugati téren a láthatóan kitervelt akcióban.
A célja: emlékeztetni az embereket, hogy „akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot”.