#plágium

Német
 

Német "forrása" sosem dolgozott Schmitt Pállal

Saját állítása szerint nem dolgozott együtt Schmitt Pállal az a német kutató, akinek tanulmányából szintén átemelt részeket 1992-es disszetrációjához a köztársasági elnök, sőt, az sem rémlik Klaus Heinemann-nak, hogy találkoztak volna - derül ki az Index.hu hétfői cikkéből.

hvg.hu hvg.hu

Origo: MOB-tagok voltak a Schmitt-doktori bírálói
 

Origo: MOB-tagok voltak a Schmitt-doktori bírálói

Az 1992-ben Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztét betöltő Schmittnek olyan bizottság előtt kellett beszámolnia, amelynek tagjai közül többen az általa irányított szervezetben dolgoztak - derül ki az Origo cikkéből.

hvg.hu hvg.hu

Megszólalt Schmitt: szerinte nem történt plagizálás
 

Megszólalt Schmitt: szerinte nem történt plagizálás

Az akkori szabályozás szerint megengedhető volt, hogy a kisdoktori dolgozathoz felhasznált szakirodalmat ne oldalanként, hanem egyben, a dolgozat végén tüntessék fel, így nem áll meg az ügyben a plágiumvád - ezt mondta Schmitt Pál szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A köztársasági elnök szerdán szólalt meg először a nyilvánosság előtt azóta, hogy múlt szerdán kirobbant a plágiumügy. Elmondta: reméli, tisztázni tudja magát a vádak alól. Az ügy esetleges következményeiről nem volt szó a műsorban.

hvg.hu hvg.hu


Szijjártó: gyanús a Schmitt-ügy időzítése
 

Szijjártó: gyanús a Schmitt-ügy időzítése

A miniszterelnök szóvivője szerint meglehetősen furcsa az időzítése a Schmitt Pál köztársasági elnökkel szemben felmerült plágiumgyanúnak. A TV2 hétfő reggeli műsorában Szijjártó Péter megismételte véleményét, hogy a Schmitt-ügy "bulvárkacsa".

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Schmitt-ügy: megszólalt a SOTE dékánja
 

Schmitt-ügy: megszólalt a SOTE dékánja

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja szerint nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.

MTI MTI


Schmitt és hivatalának kalandjai a helyesírással
 

Schmitt és hivatalának kalandjai a helyesírással

Disszertációjában és köztársasági elnökként is meggyűlt a baja Schmitt Pálnak a helyesírással. Az államfőnek adományoztak már gyakorlófüzetet, és hamar a "helyesírásra képtelen” állandó jelzőre tett szert beiktatása után.

hvg.hu hvg.hu

Lemondatná Schmittet egy jobboldali véleményportál
 

Lemondatná Schmittet egy jobboldali véleményportál

Az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért, de legalábbis megőrizve az esélyt az újjáépítésére, Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania - írja Szerintünk című szerkesztőségi állásfoglalásában a Jobbklikk.hu véleményoldal.

hvg.hu hvg.hu

Török Gábor: ilyet egy köztársasági elnök nem élhet túl
 

Török Gábor: ilyet egy köztársasági elnök nem élhet túl

Schmitt Pál plágiumbotrányához hasonló ügyet egy köztársasági elnök nem nagyon élhet túl; akár lemond, akár nem, politikai karrierje halálos sebet kap, működése ellehetetlenül - írja blogján Török Gábor politikai elemző arról a Schmitt Pál doktori értekezését érintő plágiumgyanúról, amelyet a hvg.hu közölt szerdán. Az elemző szerint a Fidesz számára még hasznos is lehet Schmitt leléptetése.

hvg.hu hvg.hu






Petíciót nyújtottak be a Schmitt-botrány miatt
 

Petíciót nyújtottak be a Schmitt-botrány miatt

A doktori címet illető plágiumgyanú kivizsgálásáért nyújtott be petíciót egy zömében történészekből álló csoport a Semmelweis Egyetem rektorának, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek, illetve az MTA elnökének.

hvg.hu hvg.hu

A Schmitt-ügy bejárta a német és a bolgár sajtót is
 

A Schmitt-ügy bejárta a német és a bolgár sajtót is

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap a címlapján számolt be az államfő elleni plágiumvádról, és kommentárt is közölt az üggyel összefüggésben, amelyről a Handelsblatt című német üzleti lap és az osztrák Der Standard is írt. Nagy terjedelemben, kommentáló elemek nélkül ismerteti a bolgár média - napilapok, hírportálok, televíziós híradók, sőt az Ataka nacionalista párt hírlevele is - a Schmitt Pál államfő ellen felmerült plágiumgyanút.

MTI MTI

Index:
 

Index: "bulvárkacsa" a Schmitt-ügy Szijjártó szerint

"Méltatlan bulvárkacsának" nevezte a hvg.hu által a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatban felvetett plágiumgyanút Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője - írta az Index, amely szerint bár a Fidesz politikusait sem sikerült meggyőzni a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményével arról, hogy Schmitt disszertációja körül minden rendben van, a párt vezetői mégis meg vannak győződve arról, hogy az államfő a botrány ellenére a helyén marad.

hvg.hu hvg.hu

Nem fényképezhette le Schmitt doktoriját az Origo fotósa
 

Nem fényképezhette le Schmitt doktoriját az Origo fotósa

Szerzői jogok védelmére hivatkozva nem fotózhatta le Schmitt Pál doktori disszertációját az Origo fotósa a Semmelweis Egyetemen. Az egyetemi könyvtárban a szerzői jogi törvényre hivatkozva a portál munkatársa csak a dolgozat borítóját fotózhatta le, de olvasható felvételt nem készíthetett a disszertáció tartalmáról.

hvg.hu hvg.hu