Magyar Péter szerint Fürcht Pál két ügyben is tanúskodni fog, és üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak is
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés hétfői ülésnapja.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés hétfői ülésnapja.
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések, előfordult, hogy az egyik nap beadták a kérelmet, másnap pedig már oda is ítélték a 700 millió forintot.
HVG
Szerintük bár az NVVH vezetőinek neve nyilvános, az továbbra is személyes adatnak minősül, a listázásuk pedig aggályos és jogszabályba ütközik.
MTI
A korábbi kormánypárt lesújtó véleménnyel van a Tisza-kormányról.
MTI
Egyelőre csak nyomozati elnökhelyettese van a szervnek, a közpénzügyi, a vádemelésért felelős, illetve a fellebviteli elnökhelyettesek megválasztását korábban elhalasztották.
HVG
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról. Most ő lett a Gazdasági és Energetikai Minisztérium új sajtófőnöke.
HVG
A bejelentésre a miniszterelnök is reagált.
HVG
HVG
MTI
Ugyan csak egy órával, de ügyvédje elmondása szerint Seszták Miklós már azelőtt őrizetben volt, hogy megjelent volna a Magyar Közlöny a mentelmi jogának kiadásáról.
HVG
Sokáig rongálás miatt nyomoztak a 2024-ben történt ötkertes esetben, később viszont lopássá minősítették az ügyet.
HVG
A második legnagyobb lengyel városban kiírt időközi főpolgármester-választást látszólag helyi ügyek miatt kellett kiírni, de a kormánnyal szembeni általános elégedetlenséget is mutatja. A kormánypárti jelölt 61:39 arányban veszített.
A rendőrség emellett egy Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter elleni merénylettervről is értesült.
HVG
HVG
MTI
Az államtitkár arra reagált, hogy a rendőrség nyomoz Rákay cégének egyik korábbi rácalmási földvásárlása miatt.
HVG
Az indiai kormány több ezer rendőrt vezényelt ki a főváros utcáira, Abhidzsít Dípkét több mint kétezer másik demonstrálóval együtt vették őrizetbe.
MTI
Tanács Zoltán szerint komoly kérdések merülnek fel a közpénzek felhasználásával kapcsolatban.
MTI
A kormányfő szerint Unger Anna és Tasnády Katalin „a legveszélyesebb feladatra, a maffia elleni küzdelemre vállalkozott”.
MTI
A dél-afrikai jogászt a nürnbergi perek helyszínén érte a bejelentés.
MTI
New Yorkban, Brüsszelben, Prágában és Jeruzsálemben üresedett meg a pozíció.
HVG
Az orosz elnöknél tett látogatás miatt a saját pártja is bírálta a volt német kancellárt.
MTI
A kétoldalú tárgyalás megtartásáról először tavasszal volt szó.
HVG