#politika




Orbán Balázs: A La Repubblica Orbán Viktor szájába adott dolgokat Trumpról

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az olasz La Repubblica által közölt Orbán Viktor-nyilatkozat ebben a formában el sem hangzott. Reakciójából annyi kiderül, hogy Orbán Viktor vélhetően nem örül a szankcióknak, mert „a magyar gazdaság számára egy működőképes rendszer” kialakításáról tárgyalna Washingtonban Donald Trump elnökkel.









Szijjártó kijárta, egy elítélt újságíró megcsinálta, 160 ezren megnézték, mi az?

„Kedvet kaptam, hogy más nemzetközi interjúkat is készítsek” – mondta az orosz külügyminiszterrel készített Ultrahang-interjú után a riporter, Cs. Király Tamás, akit még névváltoztatása előtt, Cseszkó Tamásként költségvetési csalásért jogerősen elítélt a bíróság. De ki ez az újságíró, aki Orbán Viktorral és Szergej Lavrovval – aki meg is dicsérte a New Balance sneakerét – is interjúzott, és azt ígéri, nem áll le?