#politika
Egyelőre posztján maradhat a Fed kormányzója, akit Trump ki akar rúgni
A Fehér Ház hónapok óta nyomás alatt tartja az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezetet, mert a magas kamatok szerintük károsak a gazdaságra.
HVG
Tőkés László kiállt Semjén Zsolt mellett
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a nemzet elleni támadásról írt a Szőlő utcai javíintézet körüli botrányra reagálva.
HVG
Elkezdték postázni a nemzeti konzultációt, levél is érkezik mellé
Még októberben mindenki megkapja.
HVG
Hadházy Ákos, Caramel és Radics Péter is felszólal a vasárnapi Megbékélésmeneten
Összesen tizenhatan fognak a színpadra állni.
HVG
Elszámolta magát a kormány, ezért kedden rendkívüli ülésen kell tárgyalni a veszélyhelyzet meghosszabbítását
Nem figyelte az Orbán-kormány a határidőket, így Semjén Zsolt most kénytelen rendkívüli parlamenti ülést kérni, hogy október 7-én tárgyalhassák a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását, különben az összes ilyen rendelet hatályát vesztené.
Orbán Viktor bejelentette a nyugdíjkorrekciót, de van ezzel néhány probléma
A miniszterelnök aligha saját kezével írja a rendeleteket, a nyugdíjkorrekció pedig nem „szokás”, hanem kötelezettség a kormány számára. Egyszerűen nem igaz, hogy a nyugdíjak minden évben megtartották az értéküket. Az pedig nettó propaganda, hogy Európában Magyarországot leszámítva mindenütt spórolás van Ukrajna támogatása miatt. Magyarországon viszont éppenséggel évek óta megszorítások vannak.
A Fidesz a tiltás ellenére, egy lengyel cégen keresztül továbbra is hirdet a Google rendszerében
Szeptember vége óta a Google rendszerében elvileg nem lehet politikai hirdetéseket megjeleníteni az Európai Unióban, de várható volt, hogy a Fidesz – amelynek kampányának fontos részét képezik az online hirdetések – talál majd megoldást.
HVG
A budapesti amerikai nagykövetség oldala sem frissül a szövetségi kormány leállása miatt
Amíg meg nem oldódik a helyzet, csak a sürgős biztonsági információkat osztják meg.
HVG
-
HVG
-
MTI
Orbán Viktor a Karmelitában fogadta Angela Merkelt
A volt német kancellár azért érkezett Budapestre, hogy bemutassa Szabadság című memoárját.
HVG
Tisza Párt kontra Index: visszaszólt a Fővárosi Törvényszék
Határozottan visszautasítanak minden olyan megnyilvánulást, amelyben a törvényszék bíráit elfogultsággal vádolják, és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek – tehát amelyek a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak.
HVG
Orbán Viktor: „Ketrecharc lesz”
„Észnél kell lenni. Veszélyes EU-csúcs elé nézünk” – így harangozta be Orbán koppenhágai útját.
HVG
Megint meghosszabbítaná a háború miatti veszélyhelyzetet a kormány, Magyar Péter viszont eltörölné
A veszélyhelyzet-hosszabbítás május 13-ig tartana, ami azt jelenti, hogy a választást még ilyen különleges jogrendi helyzetben rendeznék. Közben Magyar Péter bejelentette, hogy ha kormányra kerül a Tisza, eltörlik a háborús veszélyhelyzetet.
HVG
Semjén: „Kérlelhetetlen ellensége vagyok a pedofiloknak”
A miniszterelnök-helyettes szerint a pedofília elleni küzdelem kérdésében nincs nála radikálisabb embert az Országgyűlésben.
HVG
Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Versenyképes járások program miatt
Márki-Zay Péter a közgyűlésen védhetetlennek és erkölcstelennek nevezte, hogy a járás lakosságának 82 százalékát adó Hódmezővásárhely egyetlen fillért sem kapott.
MTI
A DK zsoltibácsizós molinót feszített ki a Gellért-hegyre
A DK nem engedi el a Zsolti bácsi-szimbólumot.
HVG
Orbán Viktor arról fantáziál, hogy párbajban kifekteti Magyar Pétert
Focipárbajt vizionált a miniszterelnök, aki önmagát még nem állította szembe ennyire egyértelműen a kihívójával.
„Megy a hiszti és a tombolás” – reagált Orbán Viktor arra, hogy az Index pert nyert Magyar Péter és a Tisza Párt ellen
A magyar miniszterelnök élt a lehetőséggel, hogy ismét kritizálhassa a legnagyobb ellenzéki pártot és annak vezetőjét.
HVG
Két szerkesztőt küldött el az ATV, de állítják, hogy nem az Orbán-beszéd előzetes közlése miatt
Az viszont továbbra sem derült ki, hogy a csatorna munkatársai honnan tudtak már reggel részleteket a miniszterelnök délutáni beszédéből.
HVG
A Szőlő utcai botrány ügyében kezdeményez parlamenti vitanapot a DK, miután a vizsgálóbizottságot a Fidesz leszavazta
A parlamenti vitát a gyermekeket és fiatalkorúakat érintő intézményes erőszak, valamint a gyermekvédelmi rendszer súlyos válsága miatt tartja fontosnak a Demokratikus Koalíció.
HVG