Johnson: a NATO-nak szolidaritást kell vállalnia az orosz agresszió fő terhét viselő tagországokkal
A britek megkétszereznék az Észtországban állomásozó csapataik számát, illetve harci repülőgépeket telepítenének Dél-Európába.
A britek megkétszereznék az Észtországban állomásozó csapataik számát, illetve harci repülőgépeket telepítenének Dél-Európába.
A külügyminiszter a Euronewsnak számolt be arról, hogy a magyar hadsereg elegendő az ukrán-orosz konfliktus idején is.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje csapata közgazdászaival és szakembereivel, Bod Péter Ákossal, Palócz Évával és Bojár Gáborral értékelte a jelenlegi gazdasági helyzetet és tűzött ki célokat a jövőre – igaz, a pontos gazdasági programot továbbra sem ismerjük.
Ezúttal egy tiltott karácsonyi partiról jelent meg fotó, ha nem lett volna elég nyomás a brit miniszterelnökön. Mindeközben az alsóház kormánytöbbségének vezetője szerint a való világban senkit nem érdekelnek a Downing street-i bulik.
A 168 Órának adott interjújában a DK-s politikus azt is elmondta: csak nevetni tudott a „Mini Feri”-kampányon.
Nincsenek fideszes és nem fideszes helyek és ünnepek Magyarországon – szól az üzenet, de azért többször elhangzik, hogy az ellenzék szerint a kormány el akarja lopni az országot.
A nyugat-európai elit önmagát látná legszívesebben Magyarország élén, ezért nem kizárt, hogy beavatkoznak a választásba – riogatta Gulyás Gergely a Demokrata olvasóit. De mindenkit megnyugtatott, egy beavatkozásnak sem lenne döntő jelentősége, egyébként is, az ellenzéknek nincsenek valódi érvei – mondta.
Détári Lajos és VV Tommyboy után Janicsák István is részt vesz a Megoldás Mozgalomban, és annak zuglói képviselőjelöltjeként fog indulni az áprilisi választásokon.
Patrick Balkany, akit nejével együtt óriási adócsalásért ítéltek el, nyomkövető karpereccel élt birtokán, de annyiszor sértette meg a szabályokat, hogy visszakerült a Fleury Merogis börtönbe.
Januárban és februárban is kötött a Miniszterelnöki Kabinetiroda egy-egy, az idei évre szóló keretszerződést kormányzati kommunikációs feladatokra.
A Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki elmondta, hogy pont ezért nem képviselteti magát az USA diplomáciai szinten a pekingi téli olimpián.
A tárgyalások a végső szakaszukhoz érkeztek.
Az egyeztetés után közös sajtótájékoztatót tart a francia és az orosz államfő.
Két tájékoztató levelet küldött a kormányfő, az egyiket a NAV-on, a másikat az Államkincstáron keresztül, de ennek ára van.
Egyelőre nincs megállapodás az ellenzéki pártok között arról, hogy ki lehetne Novák Katalin – egyébként esélytelen – ellenzéki kihívója a márciusi köztársaságielnök-választáson.
Ezek gondozták azt az összeget, ami elvesztette közpénz jellegét.
Olvasónk az adóhatóságtól kapott levelet, ám tájékoztatás vagy felszólítás helyett a miniszterelnök szavait találta a borítékban.
A német gazdasági miniszter szerint ha Oroszország megtámadná Ukrajnát, a szankciók érinthetik a gázszállítást is.
Orbán Viktor Facebook-oldalára felkerült videó szerint "Márika néninél" vendégeskedett a kormányfő, a 13. havi nyugdíj volt a fő téma.