Az erdélyi református püspök is beszállt a kampányba
A Fidesz kampányszlogenje ott van a püspök levelének végén, de az egyházkerület szerint a püspök csak arra biztatta a híveit, vegyenek részt a szavazáson.
A Fidesz kampányszlogenje ott van a püspök levelének végén, de az egyházkerület szerint a püspök csak arra biztatta a híveit, vegyenek részt a szavazáson.
Szerinte Orbán Viktor előbb-utóbb szükségét látja majd a vitának.
Erős Gábor szerint ebben nincs ügy.
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek választókerületenként 200 ezer forintért juthatnak hozzá a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevéhez és lakcíméhez. Ha valaki nem akar kampányanyagot kapni, kérelmet kell benyújtania.
Ugyan Boldog István már nem indul el a választáson, hogy a családjára koncentrálhasson, de a kampányba így is belevetette magát.
A plakátokkal a miniszterelnök-jelöltek közti vita fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
A kormány által létrehozott intézet élteti a kormány politikájának sikerét.
Mindössze huszonnégy óra leforgása alatt öt magas beosztású munkatársát vesztette el a brit miniszterelnök. A nagy kérdés az, elhagyják a süllyedő hajót vagy valójában menesztette őket Johnson.
A francia elnök közvetíteni igyekszik a felek között.
Az orosz külügyminiszter képtelenségnek nevezte és visszautasította az amerikai vádakat.
Már több mint 27 ezer szavazatszámlálót toboroztak civilek. Ők az ellenzéki pártok delegáltjaiként ügyelnek majd április 3-án a választás tisztaságára, nem mellesleg megszámolják a voksokat is az ország 10 214 szavazókörében.
Az oltásregisztráció utáni hírlevelek tartalma már konkrétan nem is tartalmaz járványügyi infókat. Na de tudja, mikor érkezik a családi adó-visszatérítés?
A téli olimpiára érkezett orosz államfő kínai kollégájával demonstrálta a két ország egységét, ami különösen az orosz-ukrán válság tükrében tűnik pikáns lépésnek.
Az igazságügyi miniszter egy 58 oldalas levelet írt az Európai Bizottságnak a gyermekvédelmi törvény védelmében.
A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában azt mondta: sok munkánk van abban, hogy jó a viszony Oroszországgal.
Moszkva szerint ez a lépés csak fokozza a feszültséget és csökkenti az orosz–ukrán konfliktus politikai megoldásának esélyét.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt londoni látogatásán a Financial Times vezető külpolitikai elemzőjének adott interjút, ebben került elő a szélsőjobbos párt is. Márki-Zay Péter szerint 40 százalék esélye van legyőzni Orbán Viktort.
Völner Pálról, Schadl Györgyről, Nagy Ádámról és Rogán Antalról is hosszasan kérdezték az újságírók a Miniszterelnökséget vezető minisztert a kormányinfón.