#politika


Kövér nem húzhatja tovább: Hadházy a két új jobbikossal együtt hétfőn teheti le a képviselői esküt

Elkészült a várt szakértői jelentés, így aligha halogatható tovább Hadházy Ákos független képviselő eskütétele. Miután Hadházy bojkottálta a május 2-i alakuló ülést, Kövér László fideszes házelnök húzta-halasztotta a pótidőpontot. Minden jel szerint Hadházy – a két új jobbikos képviselővel együtt – szeptember 26-án, hétfőn, csaknem 5 hónap késéssel kezdhet el végre képviselőként dolgozni.


A DK árnyékkormánya nyílt hadüzenet az ellenzéknek

Azt a DK szerint "nem kizárható” forgatókönyvet leszámítva, hogy lehet előrehozott választás a közeljövőben, ahol a párt jól szerepelhet, a DK árnyékkormány-alakítása a szavazói bázis mozgósításán túl leginkább politikai erődemonstráció az ellenzék többi szereplője felé: mi vagyunk a legnagyobbak közületek. A DK azt üzeni nekik: az együttműködés helyett a jövőben inkább magát építi.



Ők a Dobrev Klára vezette árnyékkormány tagjai

Bejelentette Dobrev Klára, kik lesznek a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának tagjai az ő irányítása mellett. A névsor alapján inkább politikai, mint szakértői árnyékkabinet jön létre, Dobrev szerint ez így is van rendjén, mert a kormányzás "politikai tevékenység". Az árnyékkormányfő szerint "Orbán Viktornak és kormányának buknia kell".



Telerakták politikusokkal a közalapítványokat, most szedhetik ki őket

A kormány ugyanis azt vállalta az Európai Bizottság felé, hogy a közérdekű közalapítványoknál szigorú összeférhetetlenségi szabályokat hoz, a politikai kötődés kizáró ok lesz. Néhány tagnál a szabályok ismerete nélkül nem egyértelmű a helyzet, de a miniszterek, országgyűlési képviselők biztosan csomagolhatnak. Megnéztük a listát. (Frissítés: a hétfő este benyújtott törvényjavaslat alapján nem kell csomagolniuk a kormányzati tagoknak sem, csak egyes döntésekben nem vehetnek részt, főként gazdasági összeférhetetlenség miatt.)







Szinte teljes kudarc az ellenzék számára a tavasz óta tartott 183 időközi választás

Ezen a hétvégén négy újabb időközi önkormányzati választást tartanak, de a május óta lezajlott 183 hasonló voksolás adatait elemezve arra jutottunk: az áprilisi parlamenti választás kudarca után az ellenzék jelentős pozíciókat veszített a helyhatóságokban is. Ráadásul főleg Budapesten, ahol tavasszal még helytálltak – igaz, vidéken a legtöbb helyen el sem indultak saját jelölttel.







Dobrev Klára árnyékkormányt alakít

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arra kérte a párt EP-képviselőjét, adjon alternatívát, mutasson kiutat a válságból. A Momentum szerint inkább kormányt kellene váltani, a Fidesz pedig úgy látja, az emberek áprilisban nemet mondatk a Gyurcsány-korszakra.