#pop
Jim Carrey inspirálta Eminemet, hogy elkészítse egyik legsikeresebb albumát
Na, nem az Ace Ventura vagy a Dumb és Dumber miatt, inkább a komédiás egyik komolyabb alkotása adott ihletet a rappernek 15 évvel ezelőtt.
hvg.hu

Titokban Törökbálinton stúdiózott három világsztár
A Bruno Marssal Budapestre érkező Philip Lawrence, aki az Uptown Funk gigasláger társszerzője és két szintén világszerte ismert kollégája felvettek egy dalt 10 óra alatt, és már mentek is tovább.
hvg.hu

Összeáll az Oasis Manchesterért?
A Gallagher-testvérek állítólag eláshatják a csatabárdot, legalábbis egy este erejéig, szülővárosuk kedvéért.
hvg.hu

Magyarországon is elbúcsúztatják Chris Cornellt
Magyar zenészek, újságírók és rajongók emlékeznek Chris Cornellre Budapesten, az A38 Hajó koncerttermében június 23-án.
hvg.hu

Révész Sándor: Volt kollégám, aki rólam is jelentett, de szemet hunytam felette
Több mint harminc év után, nyáron újra dübörög a rock a Várkert Bazárrá „szépült ” egykori Budai Ifjúsági Parkban. A Volt egyszer egy Ifipark című koncertsorozaton a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago mellett fellép a Piramis évek is. Révész Sándorral, az ős-Piramis énekesével múltról, jelenről, emlékekről és újrakezdésekről beszélgettünk.
Hősök – a Depeche Mode Budapesten
Tizenegyedik alkalommal, ismét óriási sikerrel, telt ház előtt lépett fel Budapesten az emblematikus angol zenekar. Elmeséljük, mi történt.
Németh Róbert

Örökké 16 - Chris Cornell halálára
Meghalt Chris Cornell, tényleg fel kell nőni lassan.
Ceglédi Zoltán

Itt a MAO új albuma – lemezpremier
The Mind's Ear címmel jelenik meg a Modern Art Orchestra legújabb lemeze – a hvg.hu-n már most meghallgathatja.
hvg.hu
