hvg.hu: A magyar beat- és rockélet legendás helyeként gondol vissza az Ifiparkra?

Révész Sándor: Zenei pályafutásom előszobájának, felkészítő időszakának tekintem az Ifiparkot. Tizenhat-tizenhét éves srácként a gimnáziumi osztálytársaimmal szinte minden alkalommal ott voltunk, főként Radics Béla és zenekarának koncertjein. Akkor már amatőr módon zenéltem. Később hatalmas élmény volt, amikor a saját zenekarainkkal, a Generállal, majd a Piramissal léptünk fel. A sok emlékezetes koncert közül kettőt mindenképp kiemelkedik: a Piramissal 1979 szeptemberében itt rögzítettük az élő lemezünket, A nagy bulit, illetve itt volt 1979. december 23-án a rendhagyó téli koncertünk.

Révész Sándor

Révész Sándor

hvg.hu: A 70-es években a rendszer elleni megtűrt lázadásnak számított a rockzene. Az új generációs bandáknak, mint a Piramis, kijutott még az ifiparkos rendőrségi razziákból, igazoltatásokból?

R. S.: A zenekar akkori vezetője, Som Lajos a bőrén tapasztalta a rendszer ostorcsapásait. Mindig ő tárgyalt a zenekar ügyében, ezáltal megkímélt minket attól, hogy konfrontálódjunk ezekkel a jelenségekkel. Engem soha nem ütöttek meg gumibottal, semmilyen kellemetlen helyzetet nem éltem meg. A neveltetésemnél fogva is inkább tartózkodtam a konfliktusoktól, kerültem a tankcsapdákat. Természetesen tudtam a politikai áramlatokról, de soha nem mentem szembe, soha nem foglalkoztam politikával. Hatvannégy éves koromra ez konzervált és mentett meg attól, hogy belemenjek kényelmetlen helyzetekbe. A 90-es években elmentem a levéltárba és kikértem a rólam szóló iratokat. Pont az ifiparkos koncertező időkben volt egy-két kollégám, aki „dupla vízióval” élt, rólam is jelentett. De szemet hunytam felette.

hvg.hu: Most egy sorozat erejéig újra beizzítják a régi idők hangulatát. Manapság meg lehetne tölteni az Ifiparkot hasonló kvalitású zenekarokkal?

R. S.: Az Ifipark kiszerepelte magát a koncerthelyszínek listájáról az elhanyagoltsága miatt. De ma is vannak sikeres helyek komoly koncertekkel, és karizmatikus zenészek, akikben érzem az igyekezetet, a lendületet, a hitelességet. Ugyanakkor a klubélet elsorvadása ellehetetleníti a fiatal zenekarok meggyökerezését. Mi annak idején örülhettünk, hogy nagyon aktív volt a klubélet. Nem a fiatalok okolhatók mindezért, hanem a gazdasági körülmények. Ma az számít, hogy ki tud minél olcsóbb produkciót létrehozni, telt házat csinálni akár egy tenyérnyi színpadon play back-elve, amit felháborítónak tartok a popzene világában. Szerintem van egy-két nagyon tehetséges fiatal formáció. Nagyon szurkolok nekik, hogy találják meg leleményesen azokat a helyszíneket, ahol közönséget tudnak toborozni.

Mahunka Balázs

hvg.hu: 2006-ban állt utoljára a színpadon az eredeti Piramissal a Budapest Sportarénában. Akkor azt mondta, hogy lezárta magában a Piramis-korszakot. Mi indokolta, hogy összeálljanak a Piramis évek formációval?

R. S.: 2006-ban Som Lajos akkori egészségi állapota olyan víziót vetített elő, hogy az lesz az utolsó alkalom, amikor őt még érdemben színpadra lehet csábítani. Sajnos már akkor is rengeteg feszültség volt a zenekarban, már a próbákon kiderült, hogy nem tudja teljesíteni a feladatát. Viszont képtelenek voltunk abbahagyni a lendületet, és megcsináltuk azt az emlékezetes koncertet a BS-ben. A magam részéről a bőrömet vittem a vásárra, elszakadt az Achilles-inam, ami szimbolikájában megmutatta, hogy a továbbiakban semmi közöm az eredeti felálláshoz. Tavaly felhívtam a zenekar egykori gitárosát, Závodi Janót azzal, hogy kedvet érzek ahhoz, hogy a régi dalokat újra elénekeljem a színpadon. Szerencsére neki is kedve volt hozzá. Tudatos döntés, hogy megidézzük az együtt töltött emlékezetes éveket Janóval és négy világszínvonalú fiatal zenésztársunkkal.

hvg.hu: A jelenleg Piramis néven futó zenekarban a Manhattan egykori énekese Nyemcsók János Csoki lépett úgymond az ön helyére. Gondolom, nem vette jó néven…

R. S.: Soha nem hallottam ezt a felállást. Örülök annak, hogy a dalaink életben tartják az egykori nimbuszunkat. Nemrég jött egy felkérés a Szerzői Jogvédő Hivataltól, hogy valaki szeretné feldolgozni a Szállj fel magasrát. Általában hozzájárulok a feldolgozásokhoz. Ilyen módon kezelem azt is, hogy az említett énekessel szólaltatják meg a dalainkat. Azt üzenem nekik, hogy csináljanak valami újat. Gallai Péter és Závodi János személyében potenciális zeneszerzők vannak. Nem értem, hogy miért nem élnek a kreatív lendülettel. Én még most is dolgozom, tervezek, rengeteg zenét és szöveget írok. Több mint harminc megjelenésre kész dalom van.

hvg.hu: A tavalyi országjáró koncertturnén és az ifiparkos nosztalgiakoncerteken túlra is terveznek a Piramis évekkel?

R. S.: Remélem, még jó néhány koncert áll előttünk. Több mint húszon vagyunk túl, és jövő tavaszig tele a naptárunk dátumokkal. Tengernyi új anyagunk van. Örülnék, ha találnánk hozzá kiadót, de a lemezkiadás mostani működését nézve erre kevés az esély. Addig is a hetvenes évek ikonikus dalaival töltjük ki a koncertjeinket. Az eredeti hang és az eredeti prímás felállásban, szívvel-lélekkel csináljuk.

Panni Photo

hvg.hu: Rendhagyónak mondható a zenei pályája. Nagyjából tíz évet töltött különböző formációkban, majd jött a szólókorszak három önálló lemezzel és 2013-ban a Révész 60 jubileumi koncertsorozattal. Tudatosan nem akart a hivatalos zenei gépezet részévé válni?

R. S.: Mindig tudtam, mikor szeretnék valamit üzenni és mikor van szükségem arra, hogy csendben maradjak, töltődjek. Soha nem voltam inaktív, nem fecséreltem az időmet. Inkább a természetben időztem, tízezer kilométereket jártam az erdőben. Amikor azt éreztem, hogy valami megreked, abban a pillanatban kihúztam az összes zsinórt a falból. Közben olyan módon foglalkoztam zenével, hogy a négy fal között készültem a következő lépésre. Ezekből a csendekből hál' istennek mindig valami szóra érdemes produktummal sikerült előrukkolnom, úgy a mondanivaló, mint a fogadtatás tekintetében. Nagyon hálás vagyok anyámnak, aki tizenhárom éves koromban lehetővé tette, hogy Angliában töltsem a nyarat, és fokozatosan elsajátítsam a nyelvet. Már tizenhét éves koromban járattam az angol zenei világ meghatározó sajtóorgánumait, a New Musical Expresst és a Melody Makert. A Pink Floydról, a Led Zeppelinről, a Rolling Stonesról és minden szóra érdemes zenekarról olvasott riportokban felfedeztem a működési metodikájukban számomra mérvadó útravalót. Ezek a világóriások, veteránok is azt üzenték, hogy tudni kell csendben maradni. „Egészséges skizofréniában élek”, szoktam mondani viccesen. Nagyon kell nekem a nyugalmas életritmus, ami a zenei színen valóságom egyik védjegye. Valamikor húsz évvel ezelőtt Márai Sándortól kaptam hozzá azt az üzenetet, hogy a közszereplés legharsányabb módja a következetes hallgatás. A nyolcvanas éveket egy alföldi tanyán töltöttem, utána előjöttem egy koncertsorozattal, és láttam, hogy semmi nem változott. Apám mindig azt kérdezte, „Fiam, nem kockázatos, hogy évekre eltűnsz?” Hála Istennek ebben soha nem tévedtem.

hvg.hu: Belső szabadság kérdése, hogy képes kivonni magát az egzisztenciális szorítás mókuskerekéből?

R. S.: Életem legjobb autója egy tízéves BMW volt. Semmi olyan luxusköltekezésem nincs, ami korlátozta volna a szabadságvágyamat. Igyekeztem mindig jól gazdálkodni a megkeresett pénzekből, a jogdíjakból, ezek fedezték a választott életmódomat. Mindig csak annyit költöttem, ameddig a takaróm ért. Kereskedő anyai felmenőim révén megtanultam okosan gazdálkodni. Soha nem vertem a fogamhoz a garast, ugyanakkor előrelátó voltam. Nem mentem el bulvárműsorokba szerepelni. Minden létező televíziós tehetségkutatóba hívtak, de mindenre nemet mondtam. Nem akartam tízmilliókat keresni olyasmivel, aminek nem tetszett a tematikája, az üzenete.

Panni Photo

hvg.hu: Szélsőséges alkatnak tűnik, aki a színpadon merő lázadás, erotika, egyszerre angyal és ördög, civilben meg szellemi útkereső. A spiritualitás segít a végletességek kiegyenlítésében?

R. S.: Amikor felmegyek a színpadra, de már a koncert előtti pillanatok is annyira lelkesítenek, hogy egyszerűen lebegek. Nem lehet szavakba önteni ezt a fajta életörömet. Beindul egy többsíkú kémia, és teli szájjal artikulálom a zenésztársaim felé, hogy szeretem őket. A dobosok a favoritjaim. Delov Jávor személyében olyan briliáns, világklasszis dobossal dolgozunk, hogy ha csak ránézek, libabőrös leszek. Aztán, amikor holtfáradtan lejövök a színpadról, az élet másik üteme kezdődik. Egy hétéves kislány apjaként a hétköznapok megszerkesztése. Hamvas Bélától tanultam az egynapos élet szerkezetét. Reggel lehet, hogy még recsegve-ropogva indul, de este boruljon virágba az életfa – írja. A szellemi útmutatások az életem talapzatai, veretes cölöprendszere, amelyekre mindig számíthatok, soha nem hagytak cserben.

hvg.hu: Minden előadóművésznél fennáll annak a veszélye, hogy az évek múlásával önmaga karikatúrájává válhat. Hogyan sikerül ezt kivédenie?

R. S.: Érteni kell a múló évek parancsát, szavát. Húsz-harminc évesen még felelőtlenül éltem, amióta gyerekem van, a megváltozott körülményekkel etikai kötelességem, hogy egy új életstruktúrát kövessek. Márai Sándor írja a naplójában, hogy amikor a régi szerelmeire gondol, akkor nem Mariska meg Piroska jut az eszébe, hanem azt mondja, hogy itt nyugszik a szenvedély.