Lánytalálkozó, egymás méricskélése, rég találkoztunk. „Jaj, én a nagy jóllétbe belegömbölyödtem. A kiegyensúlyozott párkapcsolat hizlal!” – simítja végig szűk ruhába bújtatott testét a társaság egyik tagja. Rögtön érkezik a cáfolat a barátnőktől: „Na, én az egyedülléttől híztam öt kilót karácsony óta!” Rálicitál a másik: „Én hetet!” Eszünk örömünkben, bánatunkban…
A sokak által (legalább hírből) ismert bulimia, anorexia vagy túlevés mellett akad pár ritkább, étkezéssel kapcsolatos anomália, amelyek legalább olyan kellemetlenül érinthetik a tőlük szenvedőket.
Tévhit, hogy az életmódváltás egyetlen döntés eredménye. Nem is szokott gyakran sikerülni.
„A társadalomnak is van némi testképzavara” – mondja az életmódváltással és evési zavarokkal foglalkozó szakpszichológus, akivel az egészséges és az egészségtelen evésről, az evési problémáink mögött meghúzódó lelki okokról beszélgettünk.
Mintha az anyai kompetencia mérőszáma is lenne a kisgyerek étvágya. Jól szopizik? Szépen fejlődik? Hurkás, tokás a kicsi? Ha igen, akkor elégedett lehet az anyuka, ha nem, akkor pokollá válhat a család élete.
Nem nehéz észrevenni az ellentmondást, hogy egyre nagyobb az igényünk a sovány test iránt, miközben a Föld minden olyan részén, ahol tartósan és tömegesen van mit enni, egyre inkább elhízik az emberiség.
Az utóbbi 130 évben egyre rövidebb időközönként írtak le újabb és újabb evészavarokat. Az evés beszippantott számos olyan mentális problémát (szorongást, paranoiát, kényszerességet, dogmatikus gondolatokat), melyek korábban a táplálkozástól függetlenül jelentek meg. Szükségszerű, hogy a közeljövőben újfajta evészavarok jelenjenek meg, mivel a táplálkozás regulációja több szempontból is patológiás állapotba sodródott.
Napjainkban egyre nagyobb értéke van az egészségnek, egyre többen figyelnek oda a táplálkozásra is. Sokan vélik magukon felismerni az ételallergiák tüneteit, néha olyan, mintha rohamosan terjedő járvánnyal lenne dolgunk, ami félelmetes iramban szedi az áldozatait.
Az evési problémák manapság igen sokszínűek, különösen az utóbbi két évtizedben vagyunk tanúi annak, hogy a súlyos zavarok mellett megjelentek az enyhébb kórformák is. Vajon honnan tudhatjuk, hogy valami nem stimmel az evésünkkel?
Emlékszik, mit evett utoljára? Gundel-somlóit? Sajtos stanglit? Szalámis pizzát? Emlékszik, hogy milyen volt az íze? Mennyire volt kellemes, kellemetlen, unalmas? Ha nehezen tudja felidézni, ne ijedjen meg: gyakran megtörténik, hogy tudatosság nélkül, robotpilóta üzemmódban étkezünk.
Bár van javulás, még mindig igen egészségtelenül étkezünk. Viszont mivel a többség úgy gondolja, hogy egészséges étrenden él, nem is igen izgatjuk magunkat miatta.
Neves pszichológusok és filozófusok segítségével új könyvsorozat világít rá arra, miért vagyunk azok, akik, és mi áll cselekedeteink hátterében. Ilyen égető kérdés az is, hogy miért nem tudunk lefogyni, amikor pedig annyira akarunk.
Más függőségét viszonylag könnyen észrevesszük, de vajon meglátjuk-e az önmagunkét? Égetően fontos lenne, hiszen ez a szabadsághoz vezető út első lépése.
A nők evészavarait is rengeteg félreértés övezi, a férfiakét pláne sok sztereotípia. Ez is nehezíti, hogy a férfiak segítséget kérjenek.
Az egyik emlékezetes reklámban az elfoglalt üzletasszony mindig rohan, épp csak bekap valamit – míg a menetrendszerűen fellépő gyomorproblémák miatt végre megvilágosul, és megfelelő bélflórát tartalmazó joghurt fogyasztásával billenti helyre belső állapotait. A kapkodás és a rendszertelenség tényleg nem válnak előnyére a szervezetünknek, de a napközbeni étkezés megtervezése, összeállítása valóban nem egyszerű feladat.
Vajon befolyásolhatják-e az evési szokásaink párkapcsolatunk minőségét, vagy akár magát a párválasztást? Meghatározhatja-e a párkapcsolat az evést és az evészavar tüneteit?
Egy pár vagy egy család életében a jelentős, hétköznapitól eltérő események stresszel járnak, még akkor is, ha pozitívak. Pláne így van ez a családi életciklusok váltásainál.
Bár a húszas éveikben kétségkívül fittebbek, energikusabbak és rugalmasabbak a nők, nem is beszélve arról, hogy akkor a legtermékenyebbek, amikor gyerekvállalásról gondolkodunk, az életkor, úgy tűnik, csak egyike az egyenlet sok összetevőjének.
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Hogyan lesz egy gyerekből felnőtt-terheket cipelő, a szülőnek támaszt nyújtó minifelnőtt?
