Sokunk életében eljön az olyan korszak, amikor alapkérdéseket teszünk fel magunknak: ezt akartam, így akartam, így folytatom, ennyi volt? Másoknál csak az a furcsa érzet jelentkezik, hogy valami nem klappol, másra van szükségem.
Az elviselhetetlen lelki fájdalomban, amit néha érzünk, megérinthet minket a halál szele. Elhessegetés és tagadás helyett szembe is nézhetünk az érzéssel. Tanulhatunk, fejlődhetünk általa, sőt a változásunk záloga lehet.
Honnan tudja a olvasó, hogy megjelent az HVG Extra Pszichológia új száma? Honnan tudja a hónalj, hogy közeledik a kamaszkor, ideje szőrösödni? Honnan tudja az applikációm, hogy itt az ideje lefeküdni? Hogy függ össze a Porsche-kereskedők profitja a hormonokkal?
Életünk folyása nem egyszerűen A pontból B pontba tart, hanem tipikus szakaszok, ciklusok jellemzik. Nézzük sorban, hogyan állapítja meg a pszichológia e szakaszokat, és mit tart róluk meghatározónak.
Az ember élete ciklusokra, szakaszokra tagolódik. Mire van szükségünk, hogy a lehető legjobban hagyjuk magunk mögött különböző korszakainkat?
Az élet szüntelen változások sora, a boldogságunk és a sikerességünk azon múlik, mennyire tudunk alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, és kilépni a komfortzónánkból. A fejlődés lehetősége ugyanis rendre a komfortzónán kívülre esik. A megküzdést, az alkalmazkodást tükrözik az álmaink is.
Boldogságérzetünk – feltéve, hogy valaki nem a létminimumon él – külső körülmények alapján nem határozható meg.
Túl sok munka, kevés alvás és pihenés, kapkodás – miért csináljuk ezt magunkkal? Életünk filmjének plakátja segít megérteni és változtatni.
Lefekvés előtt a telefonunkat nyomkodjuk, ébredés után pedig rögtön érte nyúlunk? Szorongani kezdünk, ha észrevesszük, hogy nincs nálunk a mobilunk? Érdemes átgondolnunk a viszonyunkat, és visszavenni az irányítást.
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
Napjaink fiatalságkultusza ellentétes azzal a ténnyel, hogy a társadalom egyre nagyobb része idősekből áll. Ez a paradoxon leginkább az énképben és az időskori identitásváltozásban érhető tetten.
Az érési folyamatot sokszor úgy képzeljük el, mint egy növényt, amely egyszer csak kifejlődik a magból. Ez azonban sok szempontból egyáltalán nem így történik meg velünk.
Vén kecske is megnyalja a sót – tartja a mondás. Egy másik így is hangozhatna: a szerelem nem ismer (kor)határokat (sem). A korkülönbségre sok mindent rá lehet fogni a párkapcsolatban, de vigyázzunk, nehogy a rokonok, a barátok biztatására vagy a szörnyülködésük miatt tegyük ezt.
A libikóka közepére állva, lelassulva, a saját testünk mozgására figyelve egyenesbe hozhatjuk a mérleghintát. Ugyanígy a munkában és a magánéletben is megtalálhatjuk azt az egyensúlyt, amelyben időt tudunk szánni a karrierünkre, a párkapcsolatunkra, a családunkra és önmagunkra is.
Szexuális életünk megkezdése előtt úgy hisszük, hogy a szex olyan folyamat, amelyet nemsokára megtanulunk, és onnan már a birtokában vagyunk ennek a tudásnak. Ezzel szemben a szexualitás működése, jellemzői és érzelmi megélése nagyon más a különféle életszakaszokban. Így sokkal inkább beszélhetünk életen át tartó folyamatos változásról.
A mai modern társadalmak embere sokszor úgy érzi, fogódzók nélkül kell átjutnia élete egyik szakaszából a másikba, megküzdenie a felnőtté válás kihívásaival. Másképp van ez a kevés törzsi társadalomban, ahol évszázados, ha nem évezredes rituálék vezetnek át a szakaszokon.
Technika- és médiavezérelt mai világunkban általánosnak tekinthető, hogy a fizikai valóságon kívül digitális életben is létezünk. De vajon hogyan lépünk be a digitális életbe, és hogyan távozunk belőle? Meddig tart ez az életünk?
A szülőknek szóló magazinok idealisztikus képeinek hatására a köztudatban az él, hogy szülőnek lenni mindig csodálatos. Ám a legtöbb szülő megrémül, furdalja a lelkiismeret, ha egy-egy nehéz nap után kimerült, szomorú vagy elkeseredett lesz. Az alábbiakban e korszak öt jellemzőjét mutatom be, és javaslatokkal is élek.
Miért a bizalom az alapja a fejlődésnek? Mi a következménye, ha csak „túlélek”? Hogyan lehet a kapcsolat a legfőbb gyógyír? Mikor, ha nem most? Feldmár András és Büky Dorottya tévelygőknek írott párbeszéde az életszakaszainkhoz kapcsolódó kríziseinkről.
Az utóbbi húsz évben – egy-egy képzőművészeti kiállítás kapcsán – fellángolt a vita arról, hogy a tizenéves kamasz vagy kiskamasz lányokat erotikus pózban ábrázoló festmények morálisan mennyire elfogadhatók. Pontosabban: van-e joga egy művésznek érzéki képeket készíteni fiatal lányokról, akik nem lehetnek még tisztában azzal, hogy eszközzé válnak egy művész ecsetjén, vagyis kihasználják az éretlenségüket.
