Joakim Medin szabadon bocsátását elrendelte a bíróság, azonban így is börtönben kell maradnia, mivel egy másik ügyben terrorizmussal vádolják, amelyért akár 9 év börtönt is kaphat.
A török elnök még ha akarta volna, sem tudta volna ennél jobban kiütni a tőzsdét és a lírát. Azzal, hogy támadást indított legnagyobb politikai ellenfele ellen, lényegében a saját munkáját teszi tönkre, hiszen az elmúlt két évben valamennyire sikerült helyrerázni a török gazdaságot és növelni a befektetők bizalmát. Éppen ezért sokan felteszik a kérdést, hogy akkor miért tette. Az szinte biztos, hogy Trump nélkül mindez nem történt volna meg.
Marine Le Pen lesben áll, írja a The Guardian. A februári választáson Olaf Scholz szociáldemokratái vereségre számíthatnak, jelenti ki az Economist. A Neue Zürcher Zeitung szerint Donald Trump akkor tud véget vetni a háborúnak, ha szavatolja Ukrajna tényleges függetlenségét. Európa annak ellenére a szundi üzemmódot kapcsolja be, hogy tudva tudja, Putyin hibrid háborút folytat. Netanjahu és Erdogan azon vetélkedik, melyikük legyen a Közel-Kelet erős embere, írja Gideon Rachman a Financial Timesban. Válogatás a világlapok cikkeiből.
Török sajtóbeszámolók szerint Ankara visszahívja a diplomatáit Izraelből a gázai és libanoni háborúk miatt. A döntés elmozdulást jelenthet a török külpolitikában, de a magyar állásponthoz képest biztosan.
Terítéken a Stadler és a Gázszer, Ceaușescu szerelemprojektje, illetve a klub, ahol Dzsudzsák Balázs először eladta karrierjét. A lista egyetlen kivétele a török Puskás Akadémia, amely még túl is szárnyalta Mészáros csapatát.
A német lap szerzőinek véleménycikke szerint nem meglepő, hogy a magyar miniszterelnök, és Erdogan török elnök nagy téteket rak Donald Trump győzelmére.
Megfigyelő státuszban vett részt a magyar bírói függetlenséget jelképező Országos Bírói Tanács újonnan megválasztott elnöke, Szabó Péter a Türk Államok Szervezete igazságügyi tanácsai vezetőinek ülésén Isztambulban. A zárónyilatkozatot így nem írta alá, de jutott idő egy csoportképre Recep Tayyip Erdogan elnökkel. Az OBT-elnök mögött a külügy figyelmeztetése ellenére az EU által el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság zászlója is feltűnik.
Ez nem vicc, hanem a világot meghatározó trend. Óriásit nyert a török ellenzék a helyhatósági választáson, elmondjuk, miért érdekes ez nekünk. Vélemény.