1 millió 300 ezer forintos fizetést kínál az Aldi
150 pozíciót nyitnak, a regionális értékesítési vezetők 800 ezer feletti kezdő fizetést, 9 év után pedig több mint 1 millió 300 ezer forintot keresnek.
150 pozíciót nyitnak, a regionális értékesítési vezetők 800 ezer feletti kezdő fizetést, 9 év után pedig több mint 1 millió 300 ezer forintot keresnek.
hvg.hu
Ahogy korábban megírtuk, hamarosan meghosszabbítják a kisföldalattit. Több ütemben újul meg a vonal, rögtön az elején egy elég meghökkentő beruházással. Rekord rövid távolság van kinézőben két állomás között a belvárosban. Videó.
hvg.hu
Nemcsak a technikától, hanem a motorostól is komoly teljesítmény ez az új rekord.
hvg.hu
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a szavazásra jogosultak 53,64 százaléka adta le szavazatát. Ez a szám az elmúlt húsz évben nem volt ekkora.
hvg.hu
Kifejezetten erős gyomrú vendégeknek készülhetett a szupersajtos pizza, mert jóval több mint százféle sajtot tettek rá.
MTI
Nem hivatalos távon, 400 yard vegyesen úszott jobbat nála.
MTI
Elhunyt az eddigi csúcstartó, a legidősebb olimpiai bajnok most már a 97 éves finn síelő, Lydia Widemann. A szintén 97 éves magyar olimpiai bajnok, Keleti Ágnes a nyári játékok bajnokainál vette át a vezetést.
MTI
A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor, Burján Csaba összetételű négyes Kínát, Kanadát és Koreát megelőzve győzött.
hvg.hu
A nem éppen veszélytelen produkciót egy szöges gumis Levantéval adták elő, mutatjuk.
hvg.hu
Átlépte a 300 ezres határt az építőipar, és rekordösszegű a szerződésállomány is, a munkaerőhiány viszont komoly gondot okoz.
hvg.hu
Soha senki nem zsebelt be még annyi lájkot az Instagramon, mint Kylie Jenner. A celeb maga mögé utasította a korábbi csúcstartókat, Beyoncét és Cristiano Ronaldót.
hvg.hu
Rekord összegű kártérítést kapott a családja annak a nőnek, aki 2010-ben egy vesekőműtét után esett kómába Nyíregyházán. Azóta is magatehetetlen, a szülei gondozzák.
hvg.hu
A téli és a nyári csúcsterhelés közötti különbség sokat csökkent az elmúlt években, sőt, 2015-ben a nyári csúcsérték már meghaladta a télit.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
Szélességével, hosszúságával, a felhasznált hómennyiséggel – szóval mindennel rekordot döntött.
hvg.hu
A labdarúgó-Bajnokok Ligájában először jutott öt csapat egy országból az egyenes kieséses szakaszba.
MTI
Az egyik tajpeji egyetem légkörtudományi tanszéke be szeretné bizonyítani, hogy a múlt csütörtöki szivárvány extra hosszú ideig tartott, és bőven megdöntötte az eddigi, hatórás rekordot.
MTI
MTI
hvg.hu
A 2017-es utasforgalom akár túl is lépheti a 13 milliós utasszámot és ez újabb rekord lehet.
MTI
A kormány a posta adatai alapján azt állítja, hogy a mostani nemzeti konzultáció részvételi rekordot döntött, és ez minden idők legsikeresebb konzultációja. Az LMP-s Hadházy Ákos viszont pénteken azt közölte, hogy szerinte kamu az egész, a valós szám egymillió alatti lehet.
hvg.hu
Kilenc Tesla haladt konvojban szombaton Nyíregyháza és Zsámbék között, hogy egyedülálló rekordot állítsanak fel a magyar utakon. Az autók az önvezető funkcióra támaszkodva tették meg a körülbelül 250 kilométert, ami egyértelműen megmutatja, merrefelé halad az autózás jövője.
hvg.hu
Taylor Swift új lemeze felülmúlni látszik a három évvel ezelőtti 1989 című albumot.
hvg.hu