Zsarolókat fogtak Hevesen
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tarnaleleszi és három borsodnádasdi férfit, akiket a Terrorelhárítási Központ közreműködésével fogtak el Hevesaranyoson, illetve Borsodnádasd és Pétervására közelében.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tarnaleleszi és három borsodnádasdi férfit, akiket a Terrorelhárítási Központ közreműködésével fogtak el Hevesaranyoson, illetve Borsodnádasd és Pétervására közelében.
MTI
Őrizetbe vettek egy ároktői férfit, mert a gyanú szerint betört egy 61 éves helyi lakoshoz, bántalmazta őt, majd pár ezer forinttal és egy tévével távozott. A rendőrök tíz percen belül elfogták.
MTI
Jutalmat kapott az a két mezőkeresztesi rendőr, akik kedden megvédtek egy 72 éves férfit a kapával rátámadó, 44 éves fiával szemben.
hvg.hu
Egy 15 éves fiút és egy 36 éves férfit is elfogtak a rendőrök Mezőtúron. Utóbbi elfogásába a TEK munkatársai is bekapcsolódtak, mert feltételezhető volt, hogy fegyvert tart magánál.
hvg.hu
Nagyon csúnyán átverte német élettársát egy zalai nő, akinek a csaláshoz társai is akadtak.
MTI
Segített elfogni a rablót az a hétéves gyerek, akinek a nagymamáját az utcán próbálták megfosztani ékszerétől a III. kerületben.
hvg.hu
Múlt kedd óta nem találnak egy 37 éves, kétgyermekes budapesti nőt. B. Sz.-t nagyon sokan keresik, a közösségi oldalakon keresőakciók és élőláncos kezdeményezések is indultak.
hvg.hu
Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenlegi vezetője lesz az új budapesti rendőrfőkapitány, Tóth Tamás július 1-jével a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyetteseként dolgozhat tovább. Ennél több személyi változást egyelőre nem tervez a belügyminiszter. Pintér a hvg.hu tudomása szerint már rég meg akart szabadulni Tóthtól, aki állítólag nem az ő embere volt.
Csikász Brigitta
A rendőrség szerint nem fordul elő tömegesen, a sajtóban mégis visszatérően olvashatunk történeteket arról, hogyan kevernek bele különböző szereket gyanútlanul szórakozó vendégek italába, amitől azok elkábulnak, a tettesek pedig elveszik az értékeiket. A markecolás modern válfaja főként belvárosi kocsmákban dívik - a mi történetünk is innen származik.
Csikász Brigitta
Leváltanak minden rendőrfőkapitányt Szerbiában, és a kormány gyökeresen átalakítja a rendőrség vezetését – számolt be róla szombaton a szerb média.
MTI
A rendőrség közleménye szerint az M3-ason, az M5-ösön és az M7-esen is kell útszűkületre, komoly sebességkorlátozásra számítani a hétvégén. Az ordacsehi-fonyódi csomópontok között is aszfaltoznak.
hvg.hu
Hatalmas rendőrségi akció zajlik az albániai Lazarat falunál, az ország "marihuána fővárosánál", a fegyveres erők kifüstölik a termelőket. Az olasz hatóságok szerint az itt megtermelt marihuána piaci értéke 4,5 milliárd euró. Ez az albán GDP harmadának felel meg.
hvg.hu
Egy csendesnek tűnő családi ház hátsó udvarán működött nagyüzemben a lopott autók bontása Soroksár főutcáján. A helyszínen, nagyjából ötven autóból származó alkatrészt találtak a rendőrök.
MTI
MTI
hvg.hu
Pénzt adott kölcsön egy nyírbátori házaspár még tavaly egy helybelinek, majd annak szorult helyzetét kihasználva jóval többet követeltek vissza tőle. Az uzsorásokat elfogták és eljárást indítottak velük szemben - írták a police.hu-n
hvg.hu
Három autó ütközött össze az M7-es autópályán Budapest felé az érdi felhajtó közelében - közölte honalpján a rendőrség. A balesetben egy ember megsérült.
hvg.hu
Egy idős férfit lopott meg egy férfi és egy nő Esztergomban. A házaspárt elfogták, autójukban több hamis igazolványra is rábukkantak, az egyiken a férfi mint nyomozó kapitány szerepelt, a másikon George Clooney fényképe volt látható.
hvg.hu
A péksüteményeket talán meg tudta kóstolni, a pénztárgépet azonban nem tudta felfeszíteni az a tolvaj, akit mátészalkai rendőrök értek tetten.
hvg.hu
Balatonfürednél, a parttól 800 méterre borult fel a vitorlás, apát és fiát a rendőrök húzták ki a vízből.
hvg.hu
Csaknem száz rendőr, golyóálló mellények és médiavircsaft: végleg kiürítették az üres, szemétdombbá változtatott józsefvárosi piacot.
hvg.hu
Az elsődleges orvosszakértői vélemény az idegenkezűséget kizárta, vagyis nem gyilkosság történt Balatonszabadiban, ahol egy holttestet találtak a földeken.
MTI