#romok

Igazi horrortanya lett Torgyánék egykori székházából – fotók
 

Igazi horrortanya lett Torgyánék egykori székházából – fotók

Már csak néhány eldobált irat, fotó és a FKgP logóját ábrázoló tábla emlékeztet a Belgrád rakpart egyik épületében arra, hogy ott volt valamikor a kisgazdapárt székháza. Torgyán Józsefék egykori főhadiszállására a Városi Gorillák jutottak be és fotózták le a romokat. A tervek szerint az épületet luxusszállodává alakítják, a befektető áprilisban azt nyilatkozta, hogy nemsokára kezdődhet a munka.

hvg.hu hvg.hu

Hat nap után találtak túlélőt a Nairobiban összedőlt hétemeletes háznál
 

Hat nap után találtak túlélőt a Nairobiban összedőlt hétemeletes háznál

Újabb túlélőre bukkantak a kenyai fővárosban, Nairobiban hat napja összedőlt épület romjai alatt: csütörtökön egy nőt próbáltak kihúzni a törmelékek alól. Pius Masai, a mentési akciót koordináló csapat vezetője azt mondta, hogy a nő biztonságban van, tud beszélni és jókedvű, de egyelőre nem tud mozogni, mert beszorult a romok alá.

MTI MTI


Erős földrengés volt Tajvanon, halottak is vannak
 

Erős földrengés volt Tajvanon, halottak is vannak

Több épület összedőlt egy 6,4-es erősségű földrengésben helyi idő szerint szombat hajnalban a Tajvanon található Tajnan városban. Egy tizenhét emeletes ház is összeomlott. Eddig tizenegy halottról és több mint 460 sérültről jött hír, sokan eltűntek.

MTI MTI





Középkori romokat találtak a Várkert Bazár alatt
 

Középkori romokat találtak a Várkert Bazár alatt

Törökkori védművek, valamint egy Zsigmond vagy Mátyás király korabeli épületegyüttes részletei rajzolódtak ki a Várkert Bazár területén végzett feltárások során, amelyeket a Budapest Történeti Múzeum veterán bányászok bevonásával végzett.

MTI MTI

Megvannak a tervek Pompeji restaurálásához
 

Megvannak a tervek Pompeji restaurálásához

Megakadályozná Pompeji világhírű antik emlékeinek második pusztulását az olasz kormány. Mario Monti miniszterelnök és több miniszter négy évre szóló tervet mutatott be csütörtökön a Nápoly-közeli régészeti helyszín restaurálásához. Az Európai Unió már március végén pénzügyi támogatásáról biztosította az olasz kormányt, így a munka hamarosan indulhat.

MTI MTI



Embereket mentettek a romok alól a VII. kerületben
 

Embereket mentettek a romok alól a VII. kerületben

Két nőt szállítottak kórházba a VII. kerületi Nefelejcs utca egyik lakóházában bekövetkezett robbanás helyszínéről, a detonáció okát még nem tudja a tűzoltóság. A ház életveszélyessé vált, ezért az ott élő hatvan embernek ki kell költöznie.

MTI MTI