Ungváry Krisztián bemutatta jelöltjét a köztársasági elnöki posztra
A történész szerint kollégája, Romsics Ignác kiváló köztársasági elnök lenne, főleg, mert nem akar köztársasági elnök lenni.
A történész szerint kollégája, Romsics Ignác kiváló köztársasági elnök lenne, főleg, mert nem akar köztársasági elnök lenni.
HVG
Lehet népléleknek is nevezni, de talán helyesebb társadalmi mentalitásként vagy habitusként hivatkozni arra az állampolgári attitűdre, amely koroktól és ideológiáktól függetlenül tolerálja az antidemokratikus politikai gyakorlatot és a paternalista vezetői stílust – mondta a hvg360-nak adott interjúban Romsics Ignác történész. Az Orbán-rendszer analógiáját szerinte leginkább a Horthy-rendszerben lehet megtalálni, a mostani megosztó emlékezetpolitika első csúcspontja pedig az volt, mikor a 2002-es vesztett választások után Orbán Viktor kijelentette, "a haza nem lehet ellenzékben". Azóta ennek egyre szélsőségesebb példáit látjuk. Az interjú a kettészakadt országról szóló cikksorozatunk része.
Lenthár Balázs
Windisch Judit
Magyarország 20. századi sorsáról beszélgettek történészek hétfőn egy konferencián.
MTI
Épp 100 éve lőtte le Gavrilo Princip boszniai szerb diák az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét Szarajevóban. Egy hónap múlva kitört az első világháború. Ezúttal nem a háború hátterében rejlő nagyhatalmi egymásnak feszülést mutatjuk be, hanem felvillantunk pár magyar politikai epizódot arról, hogy miként fordult a magát eredetileg liberálisnak valló politikus, Tisza István autoriter irányba, s hogyan járult hozzá politikája a háború kitöréséhez.
Szegő Iván Miklós
Horthy Miklósnak nem lehet szobra Magyarországon az 1944-es német megszállást követően játszott szerepe miatt - jelentette ki L. Simon László kormánybiztos szerdán az Eltiporva - A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás megnyitóján, Budapesten.
MTI
A Horthy-kultusz Magyarországon valójában már rég nem Horthy Miklós személyéről, hanem az 1920–1944 közötti rendszer kritikátlan tömjénezéséről szól – véli Ungváry Krisztián. A történész szerint Horthy megítélése körül ma jól látható egy mesterségesen gerjesztett kultusz a hatalom részéről, de egyfajta hisztéria is a másik oldalról. Interjú.
Kósa András
A Rubicon című történelmi folyóirat szerkesztősége nyilatkozatban emeli fel szavát az ellen, hogy Gerő András történész antiszemitizmussal vádolta meg Romsics Ignácot Gyáni Gábor akadémikus írására hivatkozva.
hvg.hu
Kilencvenegy évvel ezelőtt, 1920. június 4-én aláírták a trianoni békeszerződést, pontosabban békediktátumot, amely Magyarországból – Horvátország nélkül számítva – korábbi területének 33 százalékát sem kitevő országot faragott. A lakosok száma 7,6 millióra apadt az addigi 18,3 millióról.
Szegő Iván Miklós
Rövid átmeneti időszak után a párt gyorsan szovjetizálta a magyar történettudományt. A polgári történészek elleni 1948/49-es csisztkában több kollégájuk is szerepet vállalt. Olyanok is, akik később sokat tettek tudományuk megújításáért.
unknown
Nyolcvanöt évvel ezelőtt bukott le Hágában Jankovics Arisztid huszárezredes, amikor hamis 1000 frankosokat akart beváltani egy bankban. A bankókat Budapesten, az Állami Térképészeti Intézet pincéjében gyártották (összesen 30 ezer, javarészt rossz minőségű bankjegy készült a nyomdagépeken). Ezután Európa-szerte sorra buktak le a konspiráció résztvevői, akik bevallották: a frank értékét akarták aláásni, hogy bosszút álljanak a Trianon miatt elsőszámú bűnösnek kikiáltott Franciaországon. Romsics Ignác történészt, egyetemi tanárt kérdeztük a máig homályos ügy részleteiről az évforduló alkalmából.
hvg.hu
„Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta” címmel tartanak csütörtökön és pénteken kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezésében. Az Akadémián zajló tanácskozás megrendezésében a Budapesti Szlovák Intézet is részt vett. A konferencián magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek tartottak, tartanak előadást.
MTI
MTI
hvg.hu
Romsics Ignác a hazai oktatáspolitikát, Békesi László a cigányság integrációja érdekében tett lépések összehangolatlanságát ostorozta A Köztársaság állapotáról címmel rendezett budapesti konferencián, amelynek a Bibó István Közéleti Társaság volt a házigazdája.
unknown
Alig több mint 300 emberről lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Tanácsköztársaság leverését követő fehérterror során különítményesek áldozata lett – ez derül ki egy közelmúltban az ELTE történész diákjai által készített, a megtorló akciók körülményeit feltáró, eddig publikálatlan szakdolgozatból.
HVG