Lehet népléleknek is nevezni, de talán helyesebb társadalmi mentalitásként vagy habitusként hivatkozni arra az állampolgári attitűdre, amely koroktól és ideológiáktól függetlenül tolerálja az antidemokratikus politikai gyakorlatot és a paternalista vezetői stílust – mondta a hvg360-nak adott interjúban Romsics Ignác történész. Az Orbán-rendszer analógiáját szerinte leginkább a Horthy-rendszerben lehet megtalálni, a mostani megosztó emlékezetpolitika első csúcspontja pedig az volt, mikor a 2002-es vesztett választások után Orbán Viktor kijelentette, "a haza nem lehet ellenzékben". Azóta ennek egyre szélsőségesebb példáit látjuk. Az interjú a kettészakadt országról szóló cikksorozatunk része.
hvg360: A XX. századot nézve mire hasonlít az Orbán-rendszer? Sokan vetik fel a Kádár-korszak párhuzamot, de a propaganda, vezérelvűség miatt van, aki egyenesen Rákosiéval veti össze.
Romsics Ignác: Egyik sem állja meg a helyét. A Rákosi- és a Kádár-rendszer alapvető, a társadalom legtöbb alrendszerének működését meghatározó vagy érdemben befolyásoló jellemzője egyaránt az állami és társadalmi tulajdonon alapuló tervutasításos gazdálkodás volt. A Kádár-korszak második szakaszában, különösen az 1980-as években ez ugyan némiképp fellazult, de a magántulajdon mindvégig elhanyagolható szerepet játszott.
Az Orbán-rendszerben viszont – ahogy már a megelőző évtizedben is – a gazdaság tulajdonosi szerkezetét a magántulajdon határozza meg, s a tervutasításos rendszert felváltották a piaci mechanizmusok. Igaz persze, hogy az utóbbiak mára jelentősen sérültek, s az állam ismét a piac fontos szereplőjévé lépett elő. Az Országos Tervhivatalt mindazonáltal még nem állították vissza, s a kenyér árát sem a politikusok, hanem a kereskedők állapítják meg.
Egy másik fontos különbség: 1949 és 1989 között mindvégig egyetlen párt működött Magyarországon. A Rákosi-korszakban is és a Kádár-korszakban is. 1989 óta viszont sok, s a négyévente ismétlődő választásokon eddig mindig több jutott be közülük a parlamentbe.
Természetesen tudom, hogy a Fidesz ismételten kétharmad körüli országgyűlési többsége miatt 2010 óta ez már nem az a demokratikus szabályok között versengő többpártrendszer, ami a rendszerváltás utáni első két évtizedet jellemezte. Hanem egy olyan dominánsnak nevezhető pártrendszer, amelyben a többséget alkotó párt – ez esetben a Fidesz – szava a meghatározó szinte minden téren.
Az ellenvélemények mindazonáltal még ma is felszínre juthatnak – a parlamentben és a nyilvánosság más fórumain egyaránt. Ez sem a Rákosi-, sem a Kádár-rendszerben nem így volt. Azok egypárti diktatúrák voltak, az Orbán-rendszer viszont olyan domináns párthierarchiával rendelkező korlátozott parlamentarizmus, amelyet egyetlen szóval autokráciának nevezhetünk. Nem diktatúra, de nem is demokrácia, hanem olyan hibrid rendszer, amely az állam- és kormányrendszerek skáláján valahol a kettő között helyezkedik el.
A hatalommegosztás jogállami elvei sérülnek, miként a közélet demokratizmusa is. Mindazonáltal nincsenek politikai perek, s az internálás intézménye ismeretlen. Ez is egy fontos különbség.
Ha a magyar történelemben 20. századi analógiát keresünk, akkor azt leginkább a Horthy-rendszerben találhatjuk meg.
353-ról 529-re nőtt a gyermekotthonokban, nevelőintézetekben regisztrált bűncselekmények száma tavaly az előző évhez képest – derült ki a HVG által kikért adatokból.
Orbán Balázs egész Magyarország nevében óhajtotta ezt, és azzal biztatott, hogy Varga Juditnak sikerült.
