#Ryanair



Csak nem tud kikászálódni a csávából a Ryanair – több Budapestről induló járatát is törölte

Olvasónk azt mesélte, két Budapestről induló járatát is törölte szombaton a Ryanair, de a vasárnap reggeli Budapestről London Stanstedre tartó gépe sem indult az ír fapados cégnek. Az esetet a Budapest Airport is megerősítette lapunknak, a Ryanair londoni bázisán uralkodó időjárási okra hivatkozik, ami miatt egyéb késések és járattörlések is megeshetnek.














Újabb botrány a Ryanairnél – harminc utas Budapesten maradt

Harminc ember úgy döntött, nem hajlandó bőröndjei nélkül Budapestről elutazni a Ryanair gépén a Kanári-szigeteken lévő Las Palmasba. A fapados légitársaság ugyanis közölte az utasokkal, a csomagok nem férnek fel a gépre, így azok csak egy másik repülővel juthatnak el Las Palmasba. A felháborodott utasok a gép útját is elállták, a rendőrök is megjelentek a színen.