#segélyek

hvg.hu Itthon

Policy Agenda: Az ellenzék kihagyott egy komoly ziccert

A Policy Agenda kutatóintézet azt vizsgálta, hogy a segélyezési rendszer átalakítására hogyan reagáltak az ellenzéki pártok és arra jutott, hogy bár ez egy komoly lehetőség lett volna, valójában kihagyták a ziccert.

MTI/hvg.hu Itthon

"Farkas Flórián elárulta a népét"

Áruló minden kisebbségi vezető és jogvédő, aki egy olyan rezsimet támogat, amely négy év alatt 300 ezer forintot vesz el a legszegényebbektől – mondta Nyakó István MSZP-s képviselő. A Fidesz szerint a szocialisták hagyták, hogy egymás után lőjenek agyon cigány gyermekeket és családapákat.

Nagy Gergő Gazdaság

Ebből a gazdaságból tíz év múlva sem lesz semmi

Az amerikai és koalíciós csapatok 2014 végéig elhagyják Afganisztánt, az ország vezetésének pedig egyre inkább a helyi bevételekre, nem pedig a külföldi segélyekre kellene támaszkodnia. A törzsi viszályok következtében a nyersanyagokban gazdag ázsiai államban még messze a gazdasági fellendülés, még ha a tálibokkal sikerül is kiegyezni.

hvg.hu Itthon

Nem vesz el többet a legszegényebbektől a kormány

Nem vonnak be több segélyt és jövedelemkiegészítő ellátást a segélyplafon alá - ezt válaszolta Doncsev András , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára Szél Bernadett írásbeli kérdésére.

MTI Itthon

Fidesz: senkit nem ér hátrány a segélyek összevonása miatt

Semmilyen hátrány nem éri a rászorulókat azzal, hogy jövő év január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Világ

"Halált nem okozó" eszközökkel látják el Szíriát az amerikaiak

A szír lázadók segítségével osztják szét a külföldi segélyeket - döntöttek egy isztambuli tanácskozáson, amelyen 11 nyugati és arab ország külügyminisztere vett részt. A hatórás tanácskozás után a legnagyobb szíriai ellenzéki csoport nyilatkozatot adott ki, amelyben fogadkozott, hogy a neki küldendő fegyverek nem kerülnek "rossz kezekbe". A szervezet elutasította a "terrorizmus minden fajtáját".

MTI Gazdaság

Sosem éltek még ilyen sokan segélyből Japánban

A legtöbb segélyre szoruló a legidősebb korosztályból került ki. A szociális juttatásokat kapók 40 százaléka 65 éven felüli volt, míg a beteg vagy sérült embereket gondozó háztartások közül csaknem 300 ezer részesült állami segélyben.

MTI Itthon

Egyszerűsíti az Emmi a segélyek igénylését

Egyszerűbbé és gyorsabbá válik a szociális ellátások igénylése, megállapítása és folyósítása az idősek, a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékkal élők és hozzátartozóik számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

MTI Vállalkozás

Pénzátömlesztést végezne a Fidesz a Magyar Postán

A Fidesz szerint nagyobb szerephez kell jutnia a Magyar Posta Zrt.-nek a nyugdíjak, a segélyek és más állami juttatások jogosultakhoz való eljuttatásában - közölte Nyitrai Zsolt, a párt képviselője szerdán a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat parlamentben folyó általános vitájához kapcsolódva.

hvg.hu Itthon

Napi: kölcsönként utalnának ki többféle segélyt

Csak a szükséges források biztosításával életképes az a jogszabálytervezet, mely szerint egyes önkormányzati − gyermekvédelmi, temetési, átmeneti − segélyeket lényegében kölcsönként utalnák ki − véli a Napi Gazdaság szerint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ).

MTI Itthon

Segélyeket szüntetne meg a kormány

Egy név alatt, önkormányzati segélyként vonná össze a kormány a krízishelyzettel és a temetéssel kapcsolatos segélyeket egy, a kormany.hu-n szereplő előterjesztés szerint.

hvg.hu Gazdaság

Erzsébetben fizethetik a segélyeket

Bizottsági módosító javaslatot nyújtott be a parlament Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága a szociális törvényhez, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok részben Erzsébet-utalványban fizessék ki a segélyeket.

MTI Világ

Tavaly új rekordra nőtt az OECD-segélyezés

Tavaly minden eddiginél több segélyt nyújtottak az OECD-be tömörült fejlett államok a szegény országoknak, a növekvő költségvetési egyensúlytalanságok és emelkedő adósságállományaik ellenére.

Magyarország laborjában is szigorítanak és felpörgetik a teszteléseket

Magyarország laborjában is szigorítanak és felpörgetik a teszteléseket

Egy hónapig se látogatni, se elhagyni a gyerekotthonokat nem lehet

Egy hónapig se látogatni, se elhagyni a gyerekotthonokat nem lehet

Katalizátortolvajokat fogtak el a szekszárdi rendőrök

Katalizátortolvajokat fogtak el a szekszárdi rendőrök

Miért gyakoribb a válás a lányos szülőknél?

Miért gyakoribb a válás a lányos szülőknél?

A Kisvárda sportigazgatója megkérte a focistafeleségeket, ne várják el, hogy a férjük keljen fel éjjel a gyerekhez

A Kisvárda sportigazgatója megkérte a focistafeleségeket, ne várják el, hogy a férjük keljen fel éjjel a gyerekhez

Ha Samsungja van, frissítse a telefonja szoftverét, új funkciókat kaphat

Ha Samsungja van, frissítse a telefonja szoftverét, új funkciókat kaphat

7 ezernél több új fertőzöttet találtak, elhunyt 146 beteg

7 ezernél több új fertőzöttet találtak, elhunyt 146 beteg

Tíz katalizátort loptak el, majd hozzácsaptak egy biciklit is

Tíz katalizátort loptak el, majd hozzácsaptak egy biciklit is

A címlapról ajánljuk