Bár a nyílt áldozathibáztatás már kevésbé jellemző a magyar társadalomban, egy friss kutatás szerint rejtett formákban továbbra is jelen van, ahogy az a feltevés is, hogy az erőszakot az áldozat provokálja ki. Az intézményrendszerek védelmébe vetett bizalom pedig enyhén szólva is ingatag.
A rendőrség is tudott annak a férfinak az erőszakosságáról, aki a közelmúltban megölte feleségét, egy év alatt kétszer is jártak a család csömendi otthonában. Mégsem lépett senki, az asszony pedig nem tett feljelentést, nem kért segítséget, amikor még lett volna rá lehetősége. A szakértők szerint a somogyi tragédia is rámutat a hazai áldozatvédelem hibájára, a félreérthető, gyakran rosszul alkalmazott jogszabályra. Tényleg csak annyin múlt volna egy élet, hogy nem mindenkinek egyértelmű, két bántalmazás már rendszeresnek számít-e?
Az elmúlt években a szülők közötti gyermekfelügyeletért zajló bírósági harcok egyik visszatérő eleme lett a gyermekpornográfiával, illetve pedofíliával való vádaskodás. De mi van akkor, ha egy apa tényleg a hatóságok látókörébe kerül gyermekpornográfia miatt? Általános gyakorlat a bíróságoknál, hogy amíg a szülőt jogerősen el nem ítélik, addig az ártatlanság vélelmére hivatkozva szoros kapcsolatot tarthat a gyerekével. Akkor is, ha az ügy gyermekpornográfiáról szól.
Ritkán fordul elő, hogy kifejezetten nőjogi szempontból olvassuk a híreket vagy gondolunk vissza arra, hogy milyen volt egy adott év, de most mégis megtesszük.
Miért akkora dráma, hogy Magyarország elutasítja az Isztambuli Egyezmény ratifikálását? Vannak gyakorlati következményei annak, hogy csak a kapcsolati erőszak van nevesítve, a nők elleni erőszak nincs? Egyáltalán mi az a „romboló gender-szemlélet”, amire hivatkozva a KDNP nyilatkozatot terjesztett az Országgyűlés elé az egyezmény elutasításáról? Mindent elmagyarázunk a Patent Egyesület jogászával, Spronz Júliával.
Néhány riasztó példa ellenére kicsinek tűnik a kockázat, hogy valaki rács mögé kerüljön hamis vádakon alapuló nemi erőszak miatt. De friss adatok vagy felmérések világszerte alig, idehaza egyáltalán nem lelhetőek fel.
Ha egy gyerek elmeséli, hogy a nagybátyja mindenféle fura helyeken simogatja, nem az ő dolga ezt abúzusként azonosítani, hanem azé a felnőtté, akinek elmondja. A gyerekek ugyanis általában jeleznek valahogy, a felnőttek viszont szeretik elfordítani a fejüket.
Meglehetősen furcsa bírói gyakorlatra mutat rá egy budapesti válófélben lévő kisgyermekes anyuka esete, akivel éveken át brutálisan bánt a férje, és az arra vonatkozó kérelmét, hogy az apát távol tarthassa a gyerektől a bontóper lezárultáig, másodfokon is elkaszálta a bíróság. Az első fokon ítélkező bíró szerint a nő a megelőző távolságtartással csak a bontópert szerette volna befolyásolni, és az anya szerint is a tárgyalás inkább arról szólt, hogy neki milyen felelőssége van a helyzet kialakulásában. Jogvédők szerint a jelenlegi gyakorlat egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy az áldozatok milyen súlyosan traumatizált állapotban vannak mire eljutnak a válásig, és kérik a bíróság segítségét.
