#statisztika

Magyar Nemzet: óriási a fejetlenség a devizahitelpereknél

Egymásnak ellentmondó statisztikákat közölt a devizahiteles perekről az Országos Bírósági Hivatal és a Fővárosi Törvényszék, és a Magyar Nemzet szerint ez arra utalhat, hogy nem egyeztetnek túl gyakran egymással a két szervezet. Fokozza a fejetlenséget az is, hogy a bíróság munkatársai sem tudtak tájékoztatást adni arról, miért nem vágnak egybe az egyes szervezetek adatai, és miért lehet többezres eltérés a bírósági kimutatások között – olvasható a lapban.





A jobbikosok közül húznának el a legtöbben az országból

Toronymagasan a tanulók körében a legnagyobb a kivándorlási hajlandóság, utánuk következnek azok, akik nem tudják eldönteni, milyen pártra szavazzanak. A pártpreferenciák mentén is megoszlik a bevándorló létre készülők aránya: a Fidesz és az MSZP szavazói inkább maradnának, a jobbikosok közül hagynák el a legtöbben az országot - derült ki a Tárki felméréséből.





Sosem jött még annyi menekült Magyarországra, mint tegnap

Az ORFK kiadta szokásos napi menekültstatisztikáit: kiderült, hogy szerdán 0 órától 24 óráig többen léptek be Magyaországra, mint eddig bármikor: 10 041 fő, akiknek a nagy többsége a horvát határon jött át. Ha ez marad a trend, még a mai napon átlépjük a negyedmilliós határt, ugyanis már a 250 ezret súrolja az idén Magyarországra érkezett migránsok száma.


Gyorsabban fogy a magyar, mint tavaly

Az idei első fél évben több mint 24 ezerrel csökkent a magyar lakosság száma, tavaly ez a szám csak 20 ezer körül volt, vagyis gyorsult a fogyás üteme. Jelentősen, 4,9 százalékkal nőtt viszont 2014 első félévéhez képest a házasságkötések száma – közölte a KSH.




Ahol 0 százalékos a munkanélküliség - itt vannak a magyar foglakoztatási rekorderek

Már 28 olyan település van az országban, ahol egyetlen álláskereső sincs, ezek főként a nyugati megyékben találhatók. A nagyvárosok közül Salgótarján 13,9 százalékos álláskeresési rátával az abszolút sereghajtó, míg Sopronban például 1 százalék alatti az állástalanok aránya. Vannak furcsa jelenségek is: a borsodi Tornabarakonyban egyetlen munkanélküli sincs, Tornanádaskán viszont 52 százaléknál is nagyobb a regisztrált álláskeresők aránya.


3000 állásba került a vasárnapi boltzár

A kereskedelmi vállalkozások elsősorban részmunkaidős munkavállalóiktól váltak meg, februárhoz képest a számuk 2300-zal csökkent. Aki maradt, annak jóval többet kell dolgoznia, mint korábban.


Ön igenis jól él – a kormány megmondta

Egyre több embert érint a szegénység? Hallgassuk el! Sok a hátrányos helyzetű gyerek? Fogalmazzuk át, mi számít ebbe a kategóriába, máris kevesebben lesznek! Csak nem akar összejönni magától az egymillió új munkahely? Tereljünk mindenkit közmunkába! Baj van az államadóssággal? Sebaj, december 31-én egy napra megoldjuk a problémát. A kormány különféle praktikákat vet be, amelyek szebbnek láttatják az országot és a kabinet teljesítményét a valóságosnál. Csokorba gyűjtöttük ezeket.


Beszünteti eddigi létminimum-vizsgálatait a KSH

Módszertant vált a statisztikai hivatal, mert az eddigi rendszer nem volt alkalmas rá, hogy reális képet adjon a szegénységben élőkről és a leszakadókról – közölte a KSH. A létminimum eléréséhez szükséges összeg 2014-ben alig változott a 2013-as adatokhoz képest.




KSH: Sorvad a középosztály

2001 és 2011 között nőtt az elit és a leszakadók aránya is, vagyis a tíz évvel korábbi adatokhoz képest kevesebben tartoznak a középrétegekhez. A KSH most ismertette a 2001 és a 2011-es népszámlálás közötti időszakban mért társadalmi változásokat bemutató kötetét.